A digitális vadnyugat urai

Ma már mindenkinek egyértelmű, hogy a közösségi média olyan véleményformáló ágenssé vált, amely elérésében, 
súlyában mindenképpen versenytársa a hagyományos média valamennyi formájának az újságtól a rádión át a televízióig.
Donald Trump négy évvel ezelőtti választási győzelme kapcsán mindenki azt emeli ki, hogy az üzletember újszerű üzeneteit újszerű formában juttatta el a választókhoz. A választási vereségében is központi szerepet játszott a közösségi média, ezúttal azonban éppen ellentétes előjellel. Az eseménysor már közhelyszámba megy: a demokrata párti elnökjelölt fia, Hunter Biden kínos ügyeiről szóló híreket aktívan cenzúrázták, a választás után pedig elhallgattatták a még hivatalban lévő elnököt.

Ez utóbbi – szerintem messze nem a legsúlyosabb fejlemény – rádöbbentette a világ politikusait, hogy a szilícium-­völgyi vadnyugatnak megálljt kell parancsolni. A szabályozatlan állapotok nyomán a közösségi média olyan önálló hatalmi tényezővé vált, amely veszélyt jelenthet a mindenkori politikai elitre. Sokan sok helyütt leírták már, hogy a média a törvényhozás, a törvénykezés és a végrehajtó hatalom mellett kvázi a negyedik hatalmi ág, ám ma már ez csak részben igaz. A hatalmi ágak szétválasztásáról szóló demokratikus alapvetések ugyanis azt feltételezik, hogy az egyes ágak önállók, és korlátozzák a többi hatalmi ágat. Mindebből az következik, hogy ha bármelyik túl erőssé válna, akkor a másik kettő korlátozza, visszanyesegeti az elburjánzásait. Ebbe a logikába kitűnően beilleszthető a hagyományos média, amely szabályozott keretek között működik: egy újság leránthatja a leplet a mindenkori kormány kétes ügyeiről – a törvény­hozás és a kormányzat által meghatározott szabályok keretei között, amelyeket végső soron a bíróságok tartatnak be.

Ebből egyértelművé is válik, hogy miért nem lehet negyedik hatalmi ágként számolni a közösségi médiával: egy YouTube-csatornának nincs felelős szerkesztője, nem vonatkoznak rá a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményei. Egy arc nélkül a Facebookon működő mémoldalt nem lehet a bíróság elé idézni azért, mert igaztalanul rágalmaz valakit. A felsorolást hosszan lehetne folytatni, de ennyiből is értelmet nyer a vadnyugatos hasonlat. A közösségi média óriásai egy személyben törvényhozók, bírák és végrehajtók: maguk alkotják meg a felhasználóikra vonatkozó szabályokat, közösségi irányelveket, amelyek alapján maguk bírálják el a kérdéses tartalmakat, saját döntésüket pedig megfellebbezhetetlenül végre is hajtják. Ez az újfajta hatalom nem illeszkedik bele a három, illetve négy ágról szóló elméletekbe, hiszen a közösségi média befolyásolja a klasszikus hatalmi ágakat, ám azok csak a legritkább esetben lehetnek hatással rá.