Winston Churchill a múlt század egyik mitikussá emelkedett világpolitikai szereplője, akivel az „államférfi” kategóriáját szemléltették – a közelmúltig. Ha Thomas Carlyle száz évvel később írja meg híres könyvét, a Hősökről-t, biztosan külön fejezetet szentelt volna neki. Az angol hős és világtörténelmi ikon az utóbbi években haló porában is támadások kereszttüzébe került, amikor bizonyos mai normák megsértését igyekeznek rajta visszamenőleg számonkérni. Bántó kiszólásokat tett az indiaiakról (valóban megesett). Még rosszabb, antiszemitának ható cikket is írt (széles körben elterjedt tévedés). A Wikipédián külön szócikkben olvashatunk „rasszista nézeteiről”. Tavaly júniusban a Black Lives Matter-tüntetések során a londoni parlamenttel átellenben álló szobrára ráfestették: „rasszista volt”.
A média által interpretált korszellem változásait a politikai szereplők kénytelenek gyorsan és jól dokumentáltan lekövetni. Ifjabb Bush elnöksége idején egy Churchill-szobor a Fehér Ház Ovális Irodáját díszítette. Obama kivitette az épület egyik kevésbé frekventált helyiségébe. Trump visszahozatta. Biden megint kivitette, és irodájában kizárólag emberi jogi szempontból comme il faut személyiségek szobraival vette körbe magát. Nehéz nem arra gondolni, hogy az újbóli lefokozás összefüggésben áll Churchill történelmi szerepének újraértékelésével.