Kit imádsz, mit imádsz? A nőt, az unokád, a kutyusod, az olasz fagyit s persze a sztárokat, hiszen ők mind imádnivalók, ott vannak fent, valahol a csillagok környékén. Imádjuk őket, miközben rendes keresztényként a tízparancsolatot is komolyan vesszük, hiszen az számunkra nemcsak az emberiség kultúrkincse, hanem isteni tanítás arról, hogyan kell és érdemes élni. Ennek egyik parancsa így hangzik: „Csak az Urat, a te Istened imádd, s csak neki szolgálj!”
Régen mondták, régen írták. Érvényes ma is? Valóban szó szerint kell venni minden kereszténynek? Miért ne imádhatnánk nekünk kedves, fontos embereket, dolgokat, amelyek „fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak” (vö. Mózes 2. könyve 20,4)? A válasz egyszerű: isteni parancs tiltja. De nekünk, embereknek gyakran nem elég az egyszerű isteni tiltás, szükségünk van értelmes indoklásra arról, amit az isteni tekintély elvár tőlünk.
Ősi, velünk született (?) hajlamunk, hogy ha valamit igazán értékelünk, meg akarunk dicsérni, akkor a lehető legmagasabbra kívánjuk emelni, nem győzzük ellátni a legfelső fok jelzőivel, szuperlatívuszokkal. S ha még ezeken is túl akarunk lépni, akkor előkerül az „isteni”, „mennyei” jelző. Itt azonban már el is árultuk magunkat. Mintha nem lenne elég az „emberi”, ami a földi világban érvényes és értékes. És érzelmeink túláradását is mintha muszáj lenne kívül, felül helyezni azokon a kifejezéseken, amelyekkel egymást, ember az embert tisztelni, értékelni, szeretni szokta. Nemcsak azért, mert szavaink inflációja egyre emelteti velünk a tétet, hanem mert kevésnek érezzük azt, amit mi, emberek egymásnak s az általunk létrehozott dolgoknak elismerésként adni tudunk. Ezért vágyunk abba az isteni dimenzióba, ahová imádatunk tárgyát helyezzük, s így máris imádni való, imádható és imádandó lesz.
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
A Megváltó Isten második személye, mégis, ember is: de mikor és hol született valójában Jézus?
Reisz Pál atya szerint a kereszténység nem a bűnök és tilalmak erdeje, hanem a szeretet világa. A ferences szerzetes elárulja, hogyan telt a karácsony egy hatgyermekes családban, ahol az édesapát a kommunisták utcára tették, és miért tartotta Szent Ferenc a karácsonyt még a húsvétnál is nagyobbnak.
Ez a dolog már eldőlt, a mi dolgunk az lenne, hogy tovább díszítsük, tovább tökéletesítsük. Erre elb***uk az egészet.
Az ateisták is istenes, keresztény gyökerű hasonlatokkal, kiszólásokkal, utalásokkal kommunikálnak, mert azt értik a híveik is. (Lám, nekik is híveik vannak.) Ungváry Zsolt írása.
Mert mi is történt Jézus Krisztus születésekor? Ha modellezni akarnánk, talán így tennénk: ha egy előttem fekvő vagy álló kisgyermeket fel akarok emelni és a karjaimba akarom venni, azt nem tehetem meg egyenes derékkal és térddel. Szükséges, hogy derékból lehajoljak hozzá, vagy legalább a térdemet behajlítsam, hiszen ő igen kicsi. Makláry Ákos írása.
Miként tudunk megbirkózni az előttünk álló hónapokkal? Úgy, ha rend van a gondolatainkban! Ezért érdemes követni a pilisi remetéket, és rendet tenni a „barlangunkban”. Krupincza Mariann írása.
Az ETO és a Ferencváros is posztolt.
Kigyulladt egy gépkocsi Sydneyben, a tetején a hanukát ünneplő transzparenssel.
