Az oltás dilemmája

Dobozi Gergely írása a Mandiner hetilapban.

A vakcina széles körű terjesztése 2020 vége óta realitás, ezért az idei év egyik legnagyobb kérdése az lehet, hogy az alapjogok tiszteletben tartása mellett hogyan ösztönözhetők az állampolgárok önmaguk beoltatására. Erre vonatkozóan januárra már számos koncepció napvilágot látott.

Vannak politikusok, akik közvetlen pénzügyi előny kilátásba helyezésével motiválnák az állampolgárokat arra, hogy beoltassák magukat. A képlet egyszerű: pillanatnyi anyagi előny az állampolgárnak, hosszú távú társadalmi előny a közösségnek. Az elképzeléssel azonban két probléma mindenképp van. Egyfelől, ha az állam „túl magas” összeget ajánl fel, akkor az csökkenti a vakcina iránti közbizalmat. Kérdéseket vethet fel ugyanis a bizalmatlanokban: vajon mennyire lehet megbízható az a vakcina, amelynek beadatására ingyen senki sem vállalkozik? Másfelől, ha „túl alacsony” az összeg, amelyet a politika felajánl az embereknek, akkor a következő merül fel: hát ennyit ér a bizalmam? Bizonyos: senkinek sem érdeke, hogy elenyésszen a koronavírus-vakcina iránti közbizalom.

Árnyaltabb elemzést érdemel az a felvetés, miszerint a 2020 során korlátozott alapjogokat csak azon állampolgárok esetében állítanák vissza teljes mértékben, akik hajlandók voltak az oltakozásra. Ebbe a kérdéskörbe tartozik például a vakcinaútlevél és a vakcinaigazolvány kérdése, amelyek útján a polgár kizárólag a kormányok, illetőleg a magáncégek – például légitársaságok, moziüzemeltetők – által előírt módon juthatna hozzá a korábban megszokott szolgáltatásokhoz, vagyis korábbi szabadságához.