Túlélnek-e a magyar politika számkivetettjei?

Pálfy Dániel Ábel írása a Mandiner hetilapban.

Kizárások, kilépések, új szövetségkötések és pártalapítások tarkították a legutóbbi országgyűlési választás óta eltelt időszakot. Számos egykori vezető politikus távozott kényszerűségből vagy önként a pártjából. Kik ők, és mi lesz velük? Erre keressük a választ.

Kacskaringós pálya

A legváltozatosabb pályafutás kétségtelenül Hadházy Ákosé, aki a Fideszben kezdett politizálni, szekszárdi önkormányzati képviselő volt. 2013-ban lépett ki a pártból, miután egy interjúban arról beszélt: egy egyeztetésen a polgármester és a Fidesz helyi képviselőcsoportja véleményezték, hogy a trafikpályázatok indulói közül kit tartanak megfelelő jelöltnek. Hadházy 2013 őszén független képviselőként szövetséget kötött az LMP-vel, amit Keresztes László Lóránt, a zöldpárt igazgatója úgy kommentált: közösek a céljaik, ezért ajánlották fel a társulást. 2014-ben a szekszárdi politikus belépett az LMP-be, és gyors karriert futott be. 2016-ban a visszavonuló Schiffer András helyére társelnökké választották, és megörökölte a parlamentből is távozó politikus országgyűlési mandátumát is. A társelnöki megbízatás azonban nem tartott sokáig, hisz az ellenzéki pártok 2018-as választási vereségét követően Hadházy lemondott a tisztségről.

Az LMP-ben súlyos konfliktusok alakultak ki az ellenzéki pártok teljes összefogását támogató politikusok – köztük Szél Bernadett és Hadházy Ákos –, valamint az együttműködés ellenzői között. Hadházy ellen fegyelmi eljárás indult, mert belső felhatalmazás nélkül egyeztetett az MSZP-vel egy esetleges kooperációról, majd miután szinte biztossá vált, hogy kizárják a pártból, előremenekült, és kilépett júniusban. Vagy ahogy ő fogalmazott: „az LMP lépett ki belőle”. Dacára annak, hogy a párt listájáról jutott be a parlamentbe, a mandátumát megtartotta.