Jogállamisági mechanizmus

Dobozi Gergely és Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

Július végén az EU legmagasabb szintű döntéshozó testülete, az Európai Tanács ülésén egyeztettek az uniós költségvetés, a koronavírus-járvány kapcsán szükségessé vált helyreállítási alap, illetve a hozzájuk kapcsolt jogállamisági mechanizmus kérdéseiről. Az ülés zárómondata – „az Európai Tanács rövidesen vissza fog térni a kérdésre” – azóta is nagyban meghatározta az európai közbeszédet. Mivel a dokumentum a jogállamiság fogalmát csak érintőlegesen említette, az optimista elemzések rendre arról szóltak, hogy a kétes fogadtatású jogállamisági mechanizmus valójában már lekerült a politikai napirendről, a pesszimista elemzések viszont azt vetítették előre, hogy ősztől rendőrállami tendenciák köszönthetnek be az Európai Unióban.

Jogi szempontból különálló egységeket képez az unió pénzügyi működését biztosító hétéves, 2021–2027-es költségvetésről szóló rendelet, az EU történetében a legnagyobb hitelfelvétellel járó koronavírus-mentőcsomag és a politikai megfontolásokból az előző kettőhöz kapcsolt jogállamisági mechanizmust megalapozó rendelet. Ez utóbbinak a nyilvánosságra kerülő tervezetéből kiderül: ahelyett, hogy a jogállamisági mechanizmus jól strukturált és világos feltételrendszert tartalmazna, mai verzióját tekintve valójában egy önellentmondásoktól sem mentes, antidemokratikus tendenciáknak megágyazó politikai termék. A szöveg kapcsán a német uniós elnökség egyre kétségbeesettebben közvetít a tagállamok vezetői és az Európai Parlament között.

Jól jellemzi az unión belüli összevisszaságot és a nyilvánvalóan rövid távú politikai motiváltságot az Európai Néppárt elnökének, Donald Tusknak a látványos „színeváltozása”. 2018-ban az Európai Tanács elnökeként még úgy vélekedett, hogy Európának nem lenne jó a finanszírozási és a jogállamisági kérdéseket összekapcsolni, a lengyel politikus ma a jogállamisági mechanizmus egyik élharcosaként lép fel Magyarországgal és saját hazájával szemben.

A jelenlegi tervezetnek két nagy hibája van: egy jogi és egy politikai természetű. Egyrészt, a jogalkalmazó belátására és jóindulatára van bízva, hogy a jogállamiság fogalmát megszorítóan vagy kiterjesztően értelmezi. Még ha szűk értelemben a javaslat normaszövegét vizsgáljuk, akkor is azt látjuk, hogy jóllehet technikainak tűnő szempontokat sorol fel a jogállamiság sérülése kapcsán, még ezek is teret adhatnak igen tág értelmezésnek. Például szerepel közöttük az igazságszolgáltatás függetlenségének a veszélyeztetése, ami elvi szinten nyilvánvalóan elengedhetetlen. Azonban felmerül a kérdés, hogy gyakorlati szempontból ez hogyan mérhető egy egységes uniós standarddal, amikor egyes tagállamokban, például Magyarországon a törvényhozásnak van alárendelve az ügyészség, viszont olyan példa is akad, mint Németország, ahol a szövetségi legfőbb ügyész felettese a szövetségi igazságügyi miniszter, vagyis egy kormánytag.