Fényűző barbárság a civilizáció ellen

Ötven éve került adásba a BBC-n minden idők egyik legfontosabb ismeretterjesztő filmsorozata. A Civilisation száznyolcvan helyszínen forgott, és a középkortól a gótikán, a román és a reneszánsz koron, a reformáción, a rokokón, az impresszionizmus és az ipari forradalom időszakán át, a világháborúkon keresztül a késői hatvanas évekig kalauzolta a nézőket. Nemcsak bemutatta, de ünnepelte a nyugati civilizációt: építészeti örökségét, művészi és műszaki zsenijeit – s közben megemlékezett a kivételes teljesítményeket övező elnyomásról és háborúkról is. A műsorból könyv, a házigazdából a történetmesélés legendája lett. „Ő volt a 20. század legzseniálisabb kulturális populistája” – fogalmaz az utókor avatott szemlélője. Miért fontos Kenneth Clark művészettörténész és műve 2020-ban, sőt miért fontosabb, mint valaha?

A második világháború alatt Clark a londoni Nemzeti Galéria igazgatójaként munkálkodott, ahol két tevékenység kötötte le energiáit. Egyrészt kétezer felbecsülhetetlen értékű műtárgyat menekített ki a nácik elől teljes titokban, kis lépésekben egy elhagyott észak-walesi kőbánya tárnáiba. Másrészt a bombázások kellős közepén az ürességtől kongó múzeum tereiben éjjeli koncerteket szervezett, és rendszeresen kiállított egy-egy különleges festményt a kulturális ingerektől megfosztott városlakóknak. Csak Velázquez híres Vénuszához negyvenezren zarándokoltak el.

Clark úgy látta, a kultúra áll mindennek a középpontjában, amit Britannia védelmezni próbál. Bár gazdag szülők sarjaként maga is elitiskolákban nevelkedett, meggyőződése szerint „a művészet nem nemesek és sznobok kiváltsága, hanem minden emberé”. Ahogyan azt későbbi televíziós sikere bizonyítja, kivételes érzéke volt ahhoz, hogy a lehető legszélesebb közönség számára illusztrálni tudja, pontosan mi forog kockán. A szemléltetés mestereként képes volt ízléses módon, lehengerlő stílusban demonstrálni a fény és a sötétség, a jó és a rossz közötti különbséget, az egyéni és kollektív értékválasztás súlyát.