Libernyákok és bumburnyákok

Idegrángással fogadja az „összefogás pártjainak” megannyi politikusa, véleményformálója a miniszterelnök által újabban felkapott libernyák kifejezést. Merthogy egy kormányfőtől micsoda méltatlan kifejezés ez. Ám Orbán Viktor mielőtt meghozta volna a vírushelyzettel is összefüggő komoly döntését az orvosok bérének nagyarányú emeléséről, jókedvű játékossággal Magyar Nemzet-beli esszéjébe is beemelte a libernyák szót.

Orbán szóhasználata úgy is felfogható, mint egy szelíd, ironikus baracknyomás korunk utat tévesztett, ám annál harcosabb liberálisainak a kobakjára. Hogy nincs tisztázva pontosan a libernyák jelentése? Miért, a jogállam mindenkire nézve kötelező kritériumait tisztázták Brüsszelben vagy az Open Society zsarolóvírusokat kreáló laboratóriumaiban? A libernyák szó konnotációs mezején barangolva az eredeti Fidesz-generáció tagjainak bevillanhatnak gyerekkorukból a népköztársaság magyarsággúnyoló kabaréi. Az ilyen jelenetekben a kisemberek mindig kifacsart idegen vezetéknévvel bukkantak fel. Hiszen a korabeli – szovjet – unió sugalmazására azt kellett sulykolni: olyan, hogy magyar, tulajdonképpen sosem létezett. Legismertebb efféle kabaréfigura a Gugyerák volt. Hangzása ellenszenvesen idegenszerű és kificamodott – ami a libernyák szónál is tetten érthető. Alapvető különbség azonban, hogy a hazai libernyákoknak nem a származásuk a lényeges. Ellenkezőleg: az elfajzásuk! Igen, szellemi és azonosságbeli elfajzásuk megszokhatatlan, sőt elutasítandó. És ha már érdemben vitatkozni nem lehet velük – hiszen ők nem kicsiny gugyerákok, hanem nagystílű libernyákok –, mi mást tehetnénk, mint hüledezve és idegenkedve méregetjük őket. Nyomokban sem látjuk rajtuk a korabeli szabad­elvű Kölcsey normalitását, aki erre int: „Vigyázz, nehogy szentségtelen kezekkel a történet forgó kerekéhez nyúlj!”