„Hiába próbálod elterelni a figyelmet a saját szennyesedről, a valóság megtalál” – bomlik a TISZA!

Ordas Eszter rádöbbenhetett: a főnöke exfelesége nem csak kitalálja, hogy Magyar Péter valóban agresszív ember. Horváth K. József írása.

Magyarország örökös bajnoka és elkötelezett falusi tanító, akinek az életét kettétörte 1956, mégis daccal és életelvekkel fölébe kerekedett a kádári kompromisszumoknak: Kávay Zoltán portréja.
Nizalowski Attila írása a Mandiner hetilapban.
Ha feldereng az emléke, rögtön utána a kosárpalánk mögötti, nyolcvankilós Marabu-Ichor folytonégő kályha is az eszembe jut. Feyér Gyula miniszteri tanácsos nemzetközi pályadíjas találmánya, amely a gyenge magyar lignit gazdaságos felhasználását célozta, s amelyből 1930-ban hetet szerzett be az iskolánk 1272,15 pengő áron. Két gyerek hordta hozzá a szenet csőrös vödörben, ám csakis Kocsis Boci adagolhatta belé a kellő erő és magasság miatt.
Napjaink éhes cicákkal, slágerlisták hiphopsztárjaival telnek. Nemigen értjük már, hogy kik is voltak az „ötvenhatosok”. A magyar és szovjet bíróságok által elítélt negyvenezer ember és a tömegek, amelyeknek egyszerűen csak kettétört, kisiklott az életük.
Kávay Zoltán tanító úr evezős volt. Tizenháromszoros magyar bajnok, Magyarország örökös bajnoka, olimpikon 1956-ban; majd büszke tornatanár kicsi falvakban és Kőbányán, ahol a hetvenes években minket tanított. Hogy mi volt a bűne, azt persze nem tudtuk, de hordta a billogot. Most viszont hiába keresek képet róla az interneten, alig találni valamit. Bár az ő ügye még istenes. Néha írtak róla, sőt a Wikipédián is szerepel. Különösen a slágerszövegíró Vándor Kálmán tett sokat érte, aki ugyan „párton kívüli bolseviknak” hívta magát, 1958-ban ördöngös interjút készített vele. Sőt 1988-ban felhívást közölt, hogy a felesége halála és a közlekedési balesete miatt elmagányosodott, beszédkészségét elvesztő, nyomorgó Kávayt alkalmazza valami csónakház, mert emberek között szeretne lenni, dolgozni akar. A sporttársaknak viszont nem jutott ennyi, nem jutott életrajz. Kovács Csabának, Ütő Gézának, Riheczky Rezsőnek és Török Zoltán edzőnek, aki – micsoda idők! – másodállásban törvényszéki bíró volt. Kávay Zoltán 1931-ben született Sajószentpéteren.
Öt gyereket nevelő falusi tanító apját a háború végén a szovjetek majdnem agyonverték. Az életrajzot azonban itt mindjárt javítani kell. Ekkor már Kőbányán élhettek, ugyanis a Szent László Gimnázium évkönyve büszkén számol be a helyi evezőssportot erősítő, tizenéves Kávayról. Érettségi után tanítóképzőt végzett, és folytatta az evezést. A Honvéd és a Kinizsi (leánykori nevén FTC) volt a klubja. Válogatott-pályafutása viszont csupán 1953 és 1958 között tartott. A kezdet Sztálin halálára esett, s mint annyi mindenki mást, őket is elkapta a svung. A New York Kávéházban újságot alapítottak Evezős címmel, s valahonnan szereztek egy lerobbant teherautót, és átalakították, hogy szállítani tudják a hajókat. Az ő nemzedékük volt az, amely jó néhány év szünet után újra a világ élvonalába emelte a magyar evezőssportot. Legjobb eredményét kormányos nélküli négyesben érte el az 1956-os Európa-bajnokságon, amikor Bledben „utcahosszal” verték az oroszokat, kissé lemaradva az olaszok mögött. Úgy huszonöt évesek voltak, s az ezüsttel nagy eséllyel indultak novemberben a melbourne-i olimpiára. Ott vezettek féltávig, de aztán centikkel megelőzték őket az oroszok. Kiestek, és a vigaszágról sem sikerült visszakapaszkodniuk.
Kávay Zoltán épp az ötven évvel korábbi divat szerint öltözött. Azok közé tartozott, akik még magázták a gyerekeket”