Több és jobb Balatont!

Oláh Dániel és Takács Zsolt interjúja a Mandiner hetilapban.

Hogyan került élete középpontjába a turizmus és a vendéglátás?
Kilencéves voltam, amikor édesapám meghalt. Emiatt édesanyám szerette volna, ha szakmát tanulok a középiskolában, és mivel fiatal korában szállodában dolgozott, úgy érezte, ezt a pályát nekem találták ki. Később a vendéglátóipari főiskolára jártam, majd politológus, közgazdász szakon is tanultam. Az államvizsga után kerültem Vonyarcvashegyre. Lakótársaimmal közös vállalkozást alapítottunk, és a nagy múltú, de romos, gondozatlan épületet több lépcsőben felújítottuk. Ma már egész évben nyitva tartunk, 42 kollégával működhetünk, és remélem, a vendégek szerint mi vagyunk a Balaton környékén az egyik legjobb négycsillagos szálloda és à la carte étterem.

Akkor a hotel az élete részévé vált.
Együtt nőttem fel vele: amikor idekerültem 2002-ben, még csak huszonöt éves voltam. Ekkor lettem minden idők legfiatalabb önkormányzati képviselője is Keszthelyen, de ma már csak szakmapolitikával foglalkozom. Itt születtem, itt nőttem fel, és itt is szeretnék élni.

Idén nyáron óriási zsúfoltság volt a Balatonon. Mit tapasztaltak ebből?
Először a kilencvenes években történt óriási forgalomnövekedés. Akkoriban egyszerűen nem lehetett itt élni, mindennap dugó volt, a helyiek hajnalban jártak bevásárolni, hogy ne kelljen egy órát sorba állni a boltban. Úgy érzem, ez tért vissza idén, sokáig nem lehet ezt már fokozni. Ezért kell minőségi vendégeket bevonzanunk. Az ellenzék azt fogja mondani erre, hogy a Balaton a gazdagoké lesz, de ezt nem a politika, hanem a piac fogja eldönteni. Senki nem fogja olcsón kiadni a szálláshelyét, ha drágán is kiadhatja.

Tehát továbbra is lesznek, akiknek a Balaton drága.
Sajnos ez így van. Mi, magyarok furcsán éljük meg a valóságunkat. Többet akarunk, mint amit a jövedelmi helyzetünk megenged: drágább ruhákat és kocsikat veszünk, drágább helyeken nyaralunk. Aztán panaszkodunk, hogy sokba kerül a szolgáltatás.

A Balaton készen áll a nemzetközi piaci szereplésre?
A tó 235 kilométeres partszakasszal és számtalan háttértelepüléssel bír, ilyen például Eplény a sípályákkal vagy Zalakaros a fürdővel. Ez óriási terület, nagy része nem áll készen arra infrastrukturálisan, hogy a nemzetközi piacra léphessen – Balatonfüred, Tihany, Veszprém, Csopak térségét kivéve. Nagy feladat, hogy Keszthely és Hévíz környékét is felfejlesszük.

Meghatározó a külföldi turizmus a Balatonnál? 
Miután a teljes Balaton megújult, akkor kell majd a Magyar Turisztikai Ügynökségnek piacra vinnie a terméket. Amíg nem épülnek meg a modern szállodák, nem lesznek turisztikai attrakciók, nem újulnak meg a régi szálláshelyek, addig felesleges is reklámozni. Ha most van egy Trabantom, de öt év múlva BMW-t fogok gyártani, akkor inkább nem is kezdem el reklámozni a Trabantot. A turizmus mostohagyerek volt a magyar gazdaságban, pedig alapvető exporttermék is lehetne. A mostani kormány karolta fel végre, pénzt fektetett bele, és a turisztikai ügynökség létrehozásával támogató hátteret nyújtott neki.

Az irányt jónak látja?
Sosem volt még ilyen lehetősége a vidéki turizmusnak, de lehetne még jobban csinálni, ha lenne elég nyitottság és akarat. Fontos lenne meghatározni, hogy a tó melyik részét fejlesszük a nemzetközi piacra, és melyeket őrizzük meg nyaralóövezetként. A kistelepüléseket meg kell hagynunk érintetlenségükben, idegenforgalmi fejlesztések nélkül, mert nem azért vesznek az emberek nyaralót, hogy két órát álljanak sorba a strandnál. Nem a lakóparkok vagy a túlépített hegyoldalak miatt szeretjük a Balatont. A tó infrastruktúrája öt éven belül teherbíró képessége végéhez ér, ezért fontos kordában tartani a beruházásokat. Nem az óriási lakóparkok fogják a helyi gazdaságot erősíteni, hanem a kereskedelmi szálláshelyek. Ebben a Kisfaludy-program valamilyen szinten segítséget ad. A folyamatok ellenőrzéséhez viszont kellene egy erős jogosítvánnyal rendelkező főépítész.

Az MSZP a közelmúltban petíciót indított a balatoni szabadstrandok védelméért, a Momentum azt hangoztatta, hogy a „magyar tenger nem magántenger”. Eközben a kormány azt kommunikálja, hogy a Balatonnál tavaly harminc szabadstrand újult meg, amit további huszonnégy felújítása követ.
Mi csak mosolyogni szoktunk az ellenzék azon felvetésén, hogy a kormány elveszi a szabadstrandokat, és elzárja az embereket a Balatontól. Ez puszta politika. A tavat fejleszteni kell, mert a nyolcvanas-kilencvenes évek Balatonja életképtelen: a műfű, a műanyag bútorok és a viaszosvászon terítő ideje lejárt. A közösségi szolgáltatások, például a szabadstrandok jó része megújult. Ez közös érdek, követendő cél, és még több pénzt kellene rá fordítani.

A fejlődés a déli vagy inkább az északi parton ment végbe? 
Az északi part mindig is előrébb volt a délinél, ezért ott hosszabb a nyári turisztikai szezon. A déli part is sokat fog fejlődni, de ott a vállalkozóknak szintet kell lépni, nyitva kell lenni folyamatosan. Az, hogy augusztus huszadika után bezárnak üzletek, az északi partra nem jellemző. Ma a tó három évszakos, de erőfeszítéseket teszünk, hogy a téli szezont is megtöltsük.

Milyen volt a tavaszi, kora nyári idény?
Nagyon féltünk márciusban attól, hogy akár októberig zárva leszünk, ezért örömteli volt, hogy május elsején újranyithatott a vidék. Nehezen indult be az egész: a bezárást egy nap alatt meg lehet csinálni, az újranyitás viszont komoly szervezést igényel.

Sikerült választ találni a kihívásokra?
Nyolc-kilenc évente egy vállalkozást újra kell szervezni, ezt most a válság erőszakolta ki. Szalkai Pál, a Bocuse d’Or séfje lett az egyik konyhafőnök-helyettesünk. Már nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is zajlik a gasztroforradalom, ezért csak úgy lehet talpon maradni, ha minőségi, helyi alapanyagokat használva és megfelelő szolgáltatásokat nyújtva felvesszük a versenyt.

Emelték az árakat?
Az éttermi részben nem volt áremelkedés. A szálláshelyeknél a kereslet-kínálat kismértékben felfelé tolta az árakat az egész Balatonon. Azért nem csökkentek az árak, mert mindenki arra számított, hogy nyáron erős szezon lesz majd. Így is lett, kapott is kritikákat a Balaton. Nehéz más helyekkel összehasonlítani, mert a tó idén kimagasló szezont zárt, a tengerpartokon viszont gyenge volt a nemzetközi turizmus. A felkapott helyeken nőnek az árak, ahol nincs vendég, ott csökkennek.

Éltek bármilyen kormányzati támogatással?
Nagy szüksége volt a szálláshely-szolgáltatási szektornak az állam segítségére, ez több formában meg is érkezett: idén januártól tizennyolc helyett csak ötszázalékos áfát kell fizetnünk, a négyszázalékos idegenforgalmi hozzájárulást erre az évre elengedték, és járulékmentességet is kaptunk. A csökkentett munkaidő lehetőségével nem éltünk, mivel hamar újraindultunk, és július végére teljes létszámmal működtünk. Júniusban már termeltünk, gyakorlatilag egy hónapig adómentesen. Az Eximbank kamattámogatott hiteléből 110 millió forintot veszünk fel 0,1 százalékos kamattal. A hitelmoratórium fontos és hasznos döntés volt, szerintem az mentette meg a gazdaságot. Szeptember elején már ugyanott álltunk jövedelmezőségben, mint egy éve. Tartok tőle, hogy a karácsonyi, szilveszteri időszak nem olyan lesz, mint szokott, de remélem, nullszaldót ki tudunk hozni 2020-ban.

Akkor hatékonynak és jól célzottnak gondolja a kormányzati segítséget?
Teljes mértékben. Eleinte kevésnek tűntek a támogatások, de utólag azt kell hogy mondjam, elégségesek voltak.

A tavaszi gazdasági depresszióból visszaállt a rend?
Abszolút. Augusztusban elértük a 94 százalékos telt házat. Tavaly ekkor csak 91 százalékon voltunk. Amikor a kormányfő kimondta, hogy „kevesebb Adria, több Balaton”, csúcsra törtek a foglalások. Abban a bizonytalanságban nagy súlya volt a mondatának. A szeptember eleji határzár pedig külön jót tett a balatoni turizmusnak, tele vagyunk minden hétvégén, de hétköznap is 50–65 százalékos telítettségen működünk. Hiszek benne, hogy mi, magyarok vagyunk annyira összetartók a bajban, hogy nem külföldön költjük el a pénzünket, hanem inkább egymás munkahelyét és a magyar gazdaságot támogatjuk.

Ez a gondolkodás csak a vírussal jelent meg nálunk?
A Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi kampánya is jól sikerült. Örülök, hogy más térségek is meg tudnak jelenni a nyári palettán a Balatonon kívül. A családommal tavaly mi is belföldön nyaraltunk. A gyerekeimnek elsősorban a hazájukat kell megismerniük, csak utána az Adriát. Márciusban megszületett a harmadik gyermekem, ezért idén csak kisebb túrákat terveztünk.

Az éttermi beszerzéseknél támaszkodnak a hazai termelőkre? 
Természetesen, a bivalyhúst például a balatoni bivalyrezervátumból szerezzük be. A helyi termék vásárlása a lehető legjobb irány. Van keszthelyi tokhalunk, limonádénk, vászolyi krémsajtunk, a sertéstarja a Végh Farmról származik. Ezzel támogatjuk a helyi termelőket, és a vendégek is örömmel választják. Jó, hogy szeptember elsejétől kötelező tartani egy kézműves, házi sört is.

Zajlik a magyar gasztronómiai fellendülés?
Budapesten száz-százötven olyan étterem van, amely a világ bármely pontján megállná a helyét minőségben, és vidéken is gomba módra szaporodnak. Errefelé a fizetőképes kereslet még alacsony, a fő célközönség a nagyvárosi vendégek lettek. Vidéken még küzdünk, hogy a bevételekkel finanszírozzuk a költségeket, mert a bevételekhez viszonyítva magasak a bérköltségek. Jó szakembert minden ágazatban nehéz találni, de ennek másfelől örülni is lehet, mert akinek biztos tudása van, az jó lehetőségekhez fér hozzá, ez pedig megalapozza a gazdaság jövőjét.

A jó szakemberek nem mennek el?
Az igazán jók nem. A külföldi munkavállalással nincs probléma, ha valamilyen célt szolgál, a saját gyermekeimet is támogatom majd, hogy utazzanak, és a megszerzett tudást itthon kamatoztassák. A probléma az, hogy a külföldi munka a fiatal generáció pótcselekvése. Sokan nem tudnak magukkal mit kezdeni, az az egyetlen életcéljuk, hogy kimenjenek. A volt osztályom nagy része külföldön van, nem is fog hazajönni, pedig a lehetőségek meglennének.

A koronavírus-járvány előtt nagy gondot jelentett a munka­erőhiány?
Előnyünk, hogy egész éves munkahelyet tudunk kínálni, bár a mai generáció talán nem is ezt keresi. A Balatonnál egy januári és egy augusztusi hónap forgalmi adatai között körülbelül hétszeres különbség van, ezt mindig nehéz lesz megoldani nyáron megfelelő mennyiségű és minőségű munkatárssal.

Mi a balatoni vendéglátás legnagyobb problémája?
A turizmus még mindig a szürkegazdaság része, és a Balatonnál a legtöbb szezonális hely alkalmi foglalkoztatással dolgoztat. A közelmúltban vendégünk volt Varga Mihály pénzügyminiszter. Elmondtam neki: az egyik legnagyobb tehertételem, hogy a környéken a legtöbb szakács huszonöt-harmincezer forintot keres egy nap, és ezt azért tudja neki kifizetni a munkáltató, mert a közterhe napi ezer forinttal el van intézve. Ha én csak minimálbéren jelentek be valakit, akkor is kilencvenezer forint körüli adóteher jelentkezik havonta. Ezért lesz jóval olcsóbb egy sertéstarja a parti büfésnél, mint nálunk. Mi becsületesen fizetjük a bérjárulékokat, és egész évben fizetjük az építményadót, míg mások kibérelnek egy strandbüfét két hónapra. Az ágazatban legalább napi ötezer forintos közteherjegyre lenne szükség, hogy egyáltalán adót fizessenek egyes vállalkozások.

A magánszálláshelyek egyébként konkurenciát jelentenek a szállodáknak?
Minden szálláshely konkurencia. A Kisfaludy-program egymillió forintos támogatásának alapötlete jó, fontos, hogy a kicsik is fejlesztési forráshoz jussanak. De sajnos a programból az elvárások elmaradtak. Ki kellett volna dolgozni először egy minősítési rendszert, és a támogatás feltételéül kellett volna szabni, hogy a szobában legyen klíma, wifi, új ledtévé, ágy, ágynemű, parketta, és ki legyen festve.

Hoteltulajdonosként érthető, hogy az olcsóbb versenytársaknak adott támogatást bírálja.
Félreért. Ha minden szálláshely minősége megújul, akkor a térség turisztikai színvonala javul. A támogatási forrás megnyitása jó döntés volt. A szakmai szereplőknek kellett volna mellé tenni a biztosítékot, hogy a lehető legnagyobb hozadékot jelentse a befektetés az adófizetőknek. Politikailag fontos, hogy elmondhassuk, a kis szálláshelyek is részesülnek támogatásban, de akik a pályázati kiírást megszövegezték, szerintem a szakmaiságot elhagyták.

Milyen jövőt jósol a Balatonnak?
A Balaton öt-tíz éven belül Közép-Európa legkedveltebb pihenőtava lesz. Lengyel, cseh, szlovák vendégek jönnek a magyarok mellett. Még több kikötő, felújított strand és szolgáltatás lesz. A közlekedés is felgyorsul: az útfejlesztéseknek köszönhetően Prágából például négy óra alatt ide lehet érni. A Keszthely–Hévíz régió öt főváros középpontjában terül el, a térség tömegsportrendezvények megszervezésére is tökéletes lenne.

Lépést tud ezzel majd tartani a balatoni infrastruktúra?
Óriási fejlesztésekkel számolunk. Keszthely környékén hétszáz új szobát építenek a következő három évben, ami nagyjából ötszáz új munkahelyet jelent közvetlenül. Ez nagyon sok, így fel kell készülni arra is, hogy idegen nemzetek „katonáit” fogjuk foglalkoztatni. A szerbeket és az ukránokat már nem tudjuk idehozni, mert ők Bécsbe mennek. Néhány év múlva ázsiai munkásokkal lehet majd tele a balatoni vendéglátószektor Németországhoz és Ausztriához hasonlóan.

Ezt saját tapasztalatból tudja?
Ahol huszonöt éve Németországban gyakorlaton voltam, két nyugatnémetet, öt keletnémetet alkalmaztak, a többiek törökök, oroszok, bosnyákok, algériaiak, csehek és magyarok voltak. Persze a két nyugatnémet közül az egyik a konyhafőnök, a másik az étteremvezető volt. A nyugatabbi sípályákon szinte mindenki magyarul beszél. Elképzelhető, hogy nekünk pedig majd az indiai angolt kell használnunk a strandon a munkavállalókkal.

A növekedés miatt nem válik túlzsúfolttá a Balaton?
Amennyiben okosan fejlesztünk, akkor nem. Inkább ökológiai problémák vannak, de szerencsére ezt már kormányzati szinten is felismerték. Nagyon iszaposodik a tó, és óriási nehézségeket okoz az algavirágzás. Ha szeretnénk a Balatont jelenlegi formájában megőrizni, akkor folyamatosan kotorni kell az iszapot a megfelelő iszaplerakó helyek kialakításával.

Címlapkép: Ficsor Márton

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.