Szinte bárkihez közel lehet hozni történelmi eseményeket, csak meg kell találni a módját – vallja a dokumentumfilmes Bárány Krisztián és Bárány Dániel. A több elismerést begyűjtő testvérpár mesélt egyebek mellett a dokumentumfilm fűszeréről, suttogva beszélő szemtanúkról és a kifosztandó koronaládáról.
Póla Gergely írása a Mandiner hetilapban.
Történelmi forrásaink gyakran karnyújtásnyira vannak tőlünk: a várak, a kúriák, a templomok, a hegyek, az erdők számtalan érdekes históriát rejtenek. Bárány Krisztián és Dániel a feledés és a feledtetés homályából tár elénk izgalmas, tanulságos, megrendítő eseményeket. Egyes forrásokhoz épp az elapadásuk előtt jutottak el, a világháborús veteránok nagy részéhez a huszonnegyedik óra utolsó perceiben; többen mintha csak arra vártak volna, hogy valaki megörökítse, amiről évtizedekig beszélni sem volt szabad.
Jöttek, láttak, győztek
A Bárány testvérek történelem iránti elhivatottságához kellett egy jó középiskolai tanár, néhány izgalmas kiadvány, de mindenekelőtt egy nagypapa, aki annyira átélhetően mesélt családja és lakóhelye történetéről, hogy a kis unokák szinte moziban érezték magukat.
A világháború idején tizenéves fiúként magától értetődő kötelességének érezte, hogy részt vegyen a faluja, Gönyű mellett süllyedő Árpád gőzhajó utasainak mentésében, és ugyanígy a segítő szándék vezérelte, amikor bátyjával vizet vitt egy deportált zsidó néninek és unokájának – hogy aztán egy katona tarkón csapja őket. Hogy ez az élmény vagy pedig zsidó osztálytársának elhurcolása motiválta-e, nem tudni, de állítólag elcsente egy német katona pisztolyát, amit otthon jókora pofonnal honorált elképedt édesanyja.
Akinek nem bebiflázandó évszámok, hanem efféle személyes, átélhető események sorozataként mutatja meg magát a történelemtudomány, az általában jó barátságot köt vele, és a tudásanyag átadása iránt is elkötelezi magát. Krisztiánt is a továbbadás szándéka motiválta, amikor tizennégy éves korában egy megyei kulturális versenyre megírt néhányat a nagypapai történetek közül. „Az ismeretterjesztés valójában felfedezés, van, hogy képzeletbeli időutazás is, de mindig a hitelesség az első” – vallja. Dánielt ugyancsak a mesélés vágya hajtotta, de őt a mit kérdésénél jobban érdekelte a hogyan. „Nem voltam túl szorgalmas diák – eleveníti fel –, de amikor a gimnáziumban filmes-tévés szakkört tartottak nulladik órában, mindig lelkesen keltem fel hajnalban.” A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett műsorvezető és -rendezői képesítésből az előbbi nem érdekelte, csak a rendezés, az operatőrködés, a vágás, a szerkesztés. Bátyja a Pázmányon elsajátított történelmi és kommunikációs ismeretek mellé a Magyar Televízió gyakornokaként szerzett értékes tudást, számos riportot készített a Múlt-kor történelmi magazin adásaiba.
A nagypapájuk még leszakíthatta az első gyümölcsöket az általa ültetett fáról: megérte, hogy a vele készített szobainterjúk után valódi filmet forgattak az unokák. Az ő elbeszéléseit is feldolgozó, Gönyű történetéről szóló alkotás vetítésére megtelt a község temploma.
Mivel Krisztiánt mindig is a magyar történelem érdekelte, a trendekre fittyet hányva nem Nyugat-Európába ment ösztöndíjjal, hanem Kolozsvárra. Ott ismerte meg Nagy Józsefet, akivel leforgatták – Berecz András és Ökrös Csaba közreműködésével, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. gyártásában – első fontosabb művüket, a Kereszthegy című filmet. Tegye fel a kezét, aki ismeri a 65. székely honvéd határvadászcsoport történetét! Ez az alakulat 1944 őszén hetekig feltartóztatta a hatalmas túlerőben lévő szovjet csapatokat, lehetővé téve több százezer katona kivonását Erdélyből. Természetesen a hősöknek nem állíthattak emlékművet – még a kommunizmus bukása után sem, hisz magyarok voltak –, ezt is hivatott pótolni a hetvenedik évfordulóra készült alkotás, amely a történelmi és katonai filmek varsói fesztiválján különdíjat, a honvédelmi filmek Braccianóban rendezett seregszemléjén pedig első díjat gyűjtött be.
„Még a mai, tabletfüggő gyerekek is érdeklődéssel nézik a filmet”
És ha már a testvérek belemerültek a feledésre ítélt témákba, az évtized közepén megbízást kaptak a Zrínyitől: készítsenek interjút világháborús veteránokkal. Több tucat felvétel született kilencven, nemegyszer száz év fölötti bácsikkal, köztük doni veteránnal, kitöréstúlélővel. „Megrázó, egyben felemelő élmény volt megismerni és megörökíteni őket, az emlékeiket, az életkörülményeiket – meséli Krisztián. – Egyik alkalommal egy százkét éves egykori honvédtisztnél forgattunk. A szemembe nézett, és azt mondta: Magyarország földje szent föld. Most is borsódzik a hátam, ha belegondolok. Azt éreztem, de jó volna, ha ezt életében legalább egyszer kimondaná minden magyar, mert nekünk ez a föld valóban szent kell hogy legyen.”
Számos megrázó történetet hallottak a fivérek, volt, aki azt mesélte el, hogy puszta kézzel ásta el egy barátja holttestét Budapest ostromakor, hogy ne gyalázhassák meg. Emellett vidám élményekkel is gazdagodtak. Megesett, hogy a stáb nem találta otthon az interjúalanyt, megnézték a szomszéd faluban az ismerősénél, aztán megérkezett a Trabantjával, kiderült: a szőlőhegyen volt dolgozni – kilencvenvalahány évesen. Krisztiánék saját készítésű fonott kosarat és gyékényseprűt is kaptak tőle az interjú után.
A világháború brit, orosz, amerikai résztvevői mindig is nagy megbecsülésnek örvendtek, a magyarok sorsa viszont a megvetés, később már „csak” a közöny lett – közöny a hősiességük, az áldozatvállalásuk, közöny az átélt traumájuk iránt. Ráadásul sok katonának az új berendezkedés további megrázkódtatásokat hozott: fogházat, internálást, szovjet tábort. Vajon hány ezer embert gyötörtek nap mint nap a kényszerű némaságba zárt emlékek? Az érdektelenségért nem csupán a máig ható, a világháborút a jó és a rossz harcának lefestő propaganda felelős: nem szeretünk a vereséggel, a tragédiával foglalkozni. „A film műfajának is bőven van adóssága – húzza alá Krisztián. – Fontos, hogy megismerjük a személyes történeteket, sorsokat és a hőseinket. Hiszen vannak valódi hőseink, méltó módon, tisztelettel kellene emlékeznünk rájuk. Igaz, hogy elvesztettük a háborút, de a frontvonalban és mögötte, a hátországban rengetegen lelkiismeretesen teljesítették a kötelességüket, és hoztak óriási áldozatokat. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a front Magyarországra húzódásával már honvédő háborút vívtunk.”
A Michael Jackson: Az ítélet című dokumentumfilm-sorozat részletgazdagon bemutatja a sztár ellen folyó 2005-ös bírósági tárgyalást, de nem simítja ki a kérdőjeleket.
Amikor a zenekar tagjai belevágtak a Some Kind of Monster című dokumentumfilmbe, nem sejtették, hogy a legválságosabb időszakukat rögzítik majd.
Végre a korabeli Európa térképén is elhelyezi a mohácsi küzdelmet egy új dokumentumfilm – így méltatja a Mohács – Világok harca című alkotást a lap munkatársa.
Közben egy országgyűlési képviselő szerint a parlamentben forgatják a „dokumentumfilmet”.
Végtelenül tragikus, de valahol felemelő történetet mesél el a Netflix dokumentumfilmje.
Legalábbis nagy valószínűséggel nem igazán láthatjuk már a népszerű természettudóst.
Vasárnap óta súlyos problémák vannak a gombai vízhálózattal. A polgármester tájékoztatása szerint a kánikulában kétszer annyi víz fogy, mint amennyit a község kútjai képesek kitermelni.
A beadvány miatt hét alkotmánybíró az ügy tárgyával összefüggő személyes és közvetlen érintettségére hivatkozással önmagával szemben kizárási okot jelentett be.
