Patchwork

Azonosság és önazonosság
| Győrffy Ákos |

„A népzene tehát a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene.” Bartók Béla e mondatai mintha a Muzsikás és az Amadinda közös, Párhuzamok és kontrasztok című lemezéről íródtak volna. Persze nem, de a fenti idézet mély igazságát többek között éppen az támasztja alá, amit ezen a lemezen hallhatunk. A két legendás, több évtizedes múltra visszatekintő együttes zenéje látszólag egészen más irányból közelíti meg ugyanazt. S hogy mi ez az ugyanaz? A népzenének, egyáltalán a zenének ez a bartóki értelemben vett „szerves szabadsága”. A Muzsikás és az Amadinda munkássága a hagyomány, az évezredes zenei tradíciók talajából nyeri erejét. Lényegében nem számít, hogy ez a hagyomány a Kárpát-medencéből vagy éppen a Távol-Keletről származik, a legfontosabb az, hogy hitelesen szólaljon meg. Persze külön öröm, hogy a Muzsikás esetében a Kárpát-medence a fő inspirációs forrás, de az is nagy kincs, hogy az Amadinda az egzotikus, alig ismert zenei hagyományok ihletett tolmácsolója. A két zenekar 2017-es közös koncertjének lenyomata ez a lemez, amelyen e látszólag távoli világok olyan magától értetődően fonódnak össze, mintha nem egymástól több ezer kilométerre születtek volna, hanem a szomszéd faluban. Az Amadinda hozza az elsöprő ritmusképleteket Malawiból, Gabonból vagy éppen Kínából, a Muzsikás pedig a Mezőségről, Kalotaszegről és a Dél-Dunántúlról származó népzenét kanyarítja mindehhez. Szó sincs itt semmiféle erőltetett „világzenei” koncepcióról, csak a tradicionális, az emberiséggel szinte egyidős zene tiszta áradásáról. Igaza van a lemez kísérőfüzetének bevezetőjét író Rácz Mihálynak, aki így fogalmaz: „Az azonosság felismerése az önazonossághoz is közel visz.” Ennek a felismerésnek nagyszerű példája a Párhuzamok és kontrasztok.

(Muzsikás–Amadinda: Párhuzamok és kontrasztok. Fonó Records, 2019)