Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Giuseppe Capotondi második játékfilmjének erősebbek a dialógjai, és hatásosabb az operatőr David Ungaro képi világa, mint a forgatókönyv nyomán kibomló cselekmény végkifejlete. A hazugság színe című filmet a benne szereplő négy színész – köztük az emblematikus rocksztár, Mick Jagger – kifogástalan játéka is elviszi a hátán, és a történethez kulisszát biztosító észak-itáliai atmoszféra sem elhanyagolható élmény. Mindamellett a mozi alapjául szolgáló 1971-es noir, Charles Willeford The Burnt Orange Heresy (narancsvörös eretnekség) című regénye is remek alapanyag, ám a cselekményen túl jóval fontosabb a problémakör, amit ez a film a maga egészen kimódolt eszközeivel vet fel.
A hazugság színe középpontjában ugyanis a kortárs képzőművészet percepciója áll. A befogadás folyamatát gyakorta a műkritikus igyekszik olajozottá tenni az egyszeri műkedvelő vagy akár a dollármilliókat műtárgyakba invesztáló műgyűjtő számára. Mert hol vagyunk már attól, amikor a régi évszázadok embere különösebb probléma nélkül tudta dekódolni a freskók és táblaképek szimbólumrendszerét és rejtett üzeneteit a festményeken megjelenített színek, tárgyak és különféle élőlények segítségével! Akár azt, hogy milyen jelentéssel bír a filmben kulcsmotívumként megjelenő légy egy barokk portrén vagy egy vanitas csendéleten. De visszatérve a film jelen idejébe: mi történik, amikor a műkritikus egy jobb sorsra érdemes szélhámos, aki hamisítani, hovatovább gyilkolni is képes a céljai érdekében? Emellett a műtárgypiacot, horribile dictu, a művészet történetét is különösebb gond nélkül manipulálja. A szebb napokat látott műkritikus, James Figueras (Claes Bang) pontosan ilyen fickó. A kenyerét Milánóban időző amerikai turistáknak szóló provokatív művészettörténeti előadásaival keresi, ám felcsillan a remény, hogy visszakapaszkodjon karrierje korábbi magaslataira, amikor Joseph Cassidy, a befolyásos műgyűjtő (Mick Jagger) egy megbízással a Comói-tó partján álló patinás villájába invitálja. Figueras frissen szerzett fiatal barátnőjével, a történetben kulcsszerepet játszó Berenice-szel (Elizabeth Debicki) eleget is tesz a meghívásnak, ám hamarosan kiderül, hogy Cassidy ajánlata elég tisztességtelen. Figuerasnak ugyanis el kell lopnia a birtokon időző, teljes elszigeteltségben alkotó idős kortárs festőlegenda, a gyakorlatilag nincstelen Jerome Debney (Donald Sutherland) egyik festményét. Mindehhez egy exkluzív interjú lehetőségének belengetése a festővel és Debney ismeretlen alkotásainak első és majdhogynem kizárólagos interpretációja jelenti a csalit. A dolog pikantériája, hogy évtizedek óta, mióta a festő egyik fontos kiállításának helyet adó galéria, majd a műterme gyors egymásutánban leégett, addigi életműve pedig a tüzek martalékává vált – az eredeti címben szereplő narancsvörös is a lángok színére utal –, azóta egyetlen kész vásznat sem látott senki a teljes visszavonultságban élő művésztől. Innen viszont olyannyira bonyolódnak a dolgok, hogy azt már tényleg nem lehetne szpojlermentesen szétszálazni. Donald Sutherland cinikusan önreflektív idős festőművészének, Mick Jagger diabolikus műgyűjtőjének, Claes Bang fausti műkritikusának, valamint Elizabeth Debicki romlatlanságot jelképező, múzsai karakterének köszönhetően mindenesetre nyilvánvalóvá válik a film vezérfonala, amely a műkritikus felelősségén túl a mindenkori alkotó erkölcsi felelősségének kérdéseit is célkeresztjébe helyezi.
(A hazugság színe. Angol–olasz akcióthriller. Július 30-ától a mozikban)
Hónapokig tartó viták után megszavazták a Kijevet támogató hatalmas segélycsomagot Washingtonban: fegyverek, lőszer és pénz érkezhet Ukrajnába. Kérdés, mire lesz elég a segítség. Hajdú Tímea írása.
A történet egy iraki háborús misszióban kudarcot valló katonáról, Győrbíró Zsolt alezredesről szól.
A korrupciót mint kampánytémát szoros egymásutánban utasították vissza a magyarok, a törökök, a lengyelek, a szlovákok és a horvátok is.
„Ha Isten megsebez, azzal közelebb szólít magához.”
Milyen esélyei vannak a jobboldalnak az EP-választáson és az Egyesült Államokban? Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről? Interjú az Alapjogokért Központ főigazgatójával.
A CPAC kiváló alkalom a személyes kapcsolatok továbbépítésére.
Fenyegetőzés, személyi szabadság korlátozása és trágár gyalázkodás – ezekről mind említést tesz Magyar Péterrel kapcsolatban a Mandiner által nyilvánosságra hozott dokumentum.
„Ami engem legjobban zavarba hoz, az, hogy engem apunak hívnak a Tiktokon az én követőim” – mondta Budapest főpolgármestere.
