Káosz a Földközi-tenger keleti végében

Dobozi Gergely, Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

Arra, hogy a történelemnek még egyáltalán nincs vége, a Földközi-tenger keleti medencéjében zajló hatalmi játszmák szolgálnak bizonyságul. 2020 szeptemberében ugyanis arról beszélhetünk, hogy Törökország casus bellinek, tehát háborúra okot adó körülménynek tekintheti egy EU-tagállam szuverén lépését. Görögország ugyanis azt helyezte kilátásba, hogy élve az Egyesült Nemzetek tengerjogi egyezményének 3. cikkéből eredő jogosultságával, nemcsak nyugati irányba állapítja meg 12 tengeri mérföldben (22 kilométer) parti tengerének szélességét, hanem a törökök felé, az Égei-tengeren is megteszi.

Hogy juthattunk oda, hogy egy hivatalosan uniós tagságra aspiráló állam, vagyis Törökország egy uniós tagállamot fenyegethet háborúval, ráadásul úgy, hogy mindketten az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagjai? Az erre adható válasz egyik fő tényezője a 20. század második felének történelmi eseményei között keresendő, a másik pedig a közelmúlthoz kötődik.

Noha a görög–török szembenállás több száz évre nyúlik vissza, a modern kori konfliktusok legfőbb okozója a két ország között Ciprus helyzetének gyökeresen eltérő megítélése. Azt követően vált az Égei-tenger felett gyakorolt fennhatóság kérdése sarkalatossá, hogy 1974-ben Törökországa megtámadta és megszállta Ciprus északi részét, kikiáltva a nemzetközi közösség által mindmáig el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaságot.

Tulajdonképpen ez utóbbi tényező a forrása mindazon jogi és politikai csatározásnak, amely ma patthelyzetet eredményez a térségben. Ankara független államnak tekinti Észak-Ciprust, ami lehetőséget ad a számára, hogy minden, a térségben végrehajtott gazdasági és katonai cselekményét a közte és az általa egyedüliként szuverén államként elismert entitás közötti megállapodásokkal legitimáljon.

Harcias hangok Hellászból
Meghatározó elemmé vált az utóbbi időszakban a görög politikai vezetők kommunikációjában a görög–török konfliktus. A téma a sajtóban is kiemelt figyelmet kap. Athén fél mindent megtesz azért, hogy nemzetközi szinten tematizálja a konfliktust. Kiriakosz Micotakisz miniszterelnök és Szteliosz Pecasz kormányszóvivő egyre keményebb hangot üt meg nyilatkozatai során a konfliktussal kapcsolatosan. A kormányfő jelezte, hogy várhatóan szeptember 12–13-án Szalonikiben jelenti majd be a görög haderő megerősítésével kapcsolatos terveket. Bár sajtóértesülések szóltak arról, hogy Görögország és Törökország megállapodott a szakértői szintű tárgyalások („technical talks”) megkezdéséről, athéni hivatalos források hangsúlyozták, hogy bármilyen párbeszéd megkezdésének alapja a török hajók kivonása a térségből. Washington ugyancsak aktívabbnak mutatkozik a konfliktus kapcsán. Mike Pompeo külügyminiszter a feszültségek enyhítésére kérte a feleket szeptember elején. Szintén jelzésértékű, hogy az USA a napokban döntött a Ciprusi Köztársasággal szemben bevezetett fegyverembargó részleges feloldásáról.

Meghatározó elemmé vált az utóbbi időszakban a görög politikai vezetők kommunikációjában a görög–török konfliktus. A téma a sajtóban is kiemelt figyelmet kap. Athén fél mindent megtesz azért, hogy nemzetközi szinten tematizálja a konfliktust. Kiriakosz Micotakisz miniszterelnök és Szteliosz Pecasz kormányszóvivő egyre keményebb hangot üt meg nyilatkozatai során a konfliktussal kapcsolatosan. A kormányfő jelezte, hogy várhatóan szeptember 12–13-án Szalonikiben jelenti majd be a görög haderő megerősítésével kapcsolatos terveket. Bár sajtóértesülések szóltak arról, hogy Görögország és Törökország megállapodott a szakértői szintű tárgyalások () megkezdéséről, athéni hivatalos források hangsúlyozták, hogy bármilyen párbeszéd megkezdésének alapja a török hajók kivonása a térségből. Washington ugyancsak aktívabbnak mutatkozik a konfliktus kapcsán. Mike Pompeo külügyminiszter a feszültségek enyhítésére kérte a feleket szeptember elején. Szintén jelzésértékű, hogy az USA a napokban döntött a Ciprusi Köztársasággal szemben bevezetett fegyverembargó részleges feloldásáról.

Görögország a tengerjogi egyezményben részes parti államként formál igényt bizonyos gazdasági jogosultságokra. A helyzet bonyolultságát egyrészt az adja, hogy Ankara nem írta alá azt az egyezményt, amelyre Athén hivatkozik, másrészt pedig az, hogy Törökország területi igényei és Görögország kizárólagos gazdasági övezete részben egybeesik. Az ENSZ tengerjogi egyezménye rögzíti, hogy a kizárólagos gazdasági övezetben a parti államnak szuverén jogai vannak a tengerfenék feletti vízréteg, a tenger­fenék és az altalaj természeti erőforrásainak felkutatása és kiaknázása tekintetében, s e jogával Görögország kétségkívül élni kíván, amikor a térségben földgáz kutatására és értékesítésére vállalkozik. Hasonló szándékai vannak azonban az egyezményben nem részes Törökországnak is, emiatt egyre gyakrabban előfordul, hogy török zászló alatt hajózó kutatócsoportok török hadihajók kíséretében kerestek földgázt Görögország kizárólagos gazdasági övezetében.

A jog látszólag tehát Athén oldalán áll, a sokféle érdek és a geopolitikai helyzet kuszasága miatt mégsem ilyen világos a kép. Ennek hátterében a közelmúltban lezajlott események állhatnak. Az Európai Unió és Törökország 2016. március 18-ai közös nyilatkozatában állapodott meg arról, hogy utóbbi jelentős pénzügyi támogatás és az unióhoz való csatlakozás reményének ellenében saját területén konszolidálja a migrációs helyzetet. Ezzel az EU inkább a migrációs nyomás tüneti kezelését választotta, egyúttal geopolitikai ütőkártyát adott Recep Tayyip Erdoğan török elnök kezébe. A megállapodás elmúlt négy évének tükrében jól látszik, hogy a török fél bátran használja is ezt az eszközt, valahányszor saját törekvései ütköznek az Európai Unió geopolitikai érdekeivel.

Bár Szteliosz Pecasz görög kormányszóvivő várakozásai szerint az EU szankciók bevezetését tervezi Ankarával szemben, az Euractiv diplomáciai forrásokra hivatkozva állítja: kétséges, hogy a migrációs nyomás felerősödésétől tartva Olaszország vagy Németország egyáltalán támogatná-e egy törökökkel szembeni drasztikus szankciórendszer bevezetését. Az EU harmadik meghatározó tagállama, Franciaország viszont egészen más hangnemet üt meg az utóbbi hetekben. Emmanuel Macron államfő nyíltan kiállva a görög igények mellett egy át nem léphető vörös vonalat emlegetett, amikor bejelentette, hogy megerősíti országa katonai jelenlétét a Földközi-tenger keleti medencéjében, tekintettel a Görögország és Törökország közötti felségterületi vitára. „Kijelenthetem, hogy a törökök csak ebből értenek, és csak ezt tartják tiszteletben” – indokolta az erődemonstráció szükségességét Macron. 

A francia intervenció kapcsán többen már a gyarmati múlt feléledését vizionálják. A Middle East Monitor egyenesen új napóleoni stílust emleget, és azzal vádolja Franciaországot, hogy egyoldalúan Görögországnak kedvezve próbálja meg harciasabb álláspont irányába terelni az uniót, csökkentve ezzel a békés megoldás esélyét.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy miközben az Európai Unió tagállamai különböző módokon keresik a kiutat a keletmediterrán térségében kialakult diplomáciai káoszból, Törökország a migránskártya birtokában ülhet asztalhoz. Hogy az erőviszonyok miként alakulnak a közeljövőben, arról a szeptember 24–25-én esedékes uniós csúcs fejleményei árulhatnak el valamit.

Röviden megjegyzem 

Címlapképen: Sebastiano Ricci: A lepantói csata allegóriája (1695 körül). Fotó: WIKIMÉDIA

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.