Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.
Kilencvenéves a legnagyobb. Persze sok mindent és mindenkit hívunk legnagyobbnak, ha viszont Sonny Rollins jazzszaxofonost minősítjük ekként, kivételesen nem járulunk hozzá a jelentések végleges inflálásához. Zenét, irodalmat, képző- és színművészetet meg minden mást is összemérve vallom, hogy korunknak Sonny Rollins a legnagyobb művésze, az egyetlen, akit joggal zseninek nevezhetünk, vagyis olyan teljesítmény hordozójának, ami nem vezethető le pusztán emberi képességekből, csak valami ki tudja, honnan jövő hatásból – nem sorolom most a Nagy Neveket.
Hallgatom Sonny 1962-es híres visszatérő lemezét, a The Bridge-t. Íme a zseniséghez járuló obligát legendaelem: előtte három éven át nem koncertezett, nem rögzített albumot, hanem éjjel-nappal gyakorolt a New York-i Williamsburg hídon.
Ez a napfényesen terebélyes tónus, az improvizáció bámulatos könnyedsége és ötletgazdagsága értette meg velem, hogy bár a művészet fajsúlyát – ahogy Pilinszky mondaná – a „jóvátehetetlen” adja, a legmagasabb rendű művészi minőség mégiscsak az a derű, amely kreatív energiáink, értelmünk, tehetségünk legvégső határterületén sejlik fel, s mindenféle nyílt spirituális felhangok nélkül is hálaimádsággá lényegül át. Kevesen értenének egyet velem, de állítom: Rollins messzebb jutott, mint Coltrane. A végső derű érvényesebb, mint a tragikum.
A kritika Rollins ötvenes évekbeli műveit jegyzi a legmagasabban, én viszont jobban szeretem a következő évtizedben született, színesebb darabjait. Ott van a Sonny Meets Hawk! azzal a felejthetetlen Lover Man-interpretációval, ahol a veterán Coleman Hawkins finom vonalú játékára a free jazztől ihletett Rollins szűkölése feszül rá.
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
A hívő ember számára a szentség a Teremtő megnyilvánulása, a teremtő istenség jelenlétének a megérzése, átélése. Ehhez elegendő lehet egy darab kő a jeruzsálemi Golgotáról, egy durván összetákolt fakereszt.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
„Közösen teremtünk rendet a káoszban” – mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivője.
Lesújtott a FIFA.
Az Európai Parlament egy bűnszervezet. Kár itt fukarkodni a jelzőkkel...
