Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.
Kilencvenéves a legnagyobb. Persze sok mindent és mindenkit hívunk legnagyobbnak, ha viszont Sonny Rollins jazzszaxofonost minősítjük ekként, kivételesen nem járulunk hozzá a jelentések végleges inflálásához. Zenét, irodalmat, képző- és színművészetet meg minden mást is összemérve vallom, hogy korunknak Sonny Rollins a legnagyobb művésze, az egyetlen, akit joggal zseninek nevezhetünk, vagyis olyan teljesítmény hordozójának, ami nem vezethető le pusztán emberi képességekből, csak valami ki tudja, honnan jövő hatásból – nem sorolom most a Nagy Neveket.
Hallgatom Sonny 1962-es híres visszatérő lemezét, a The Bridge-t. Íme a zseniséghez járuló obligát legendaelem: előtte három éven át nem koncertezett, nem rögzített albumot, hanem éjjel-nappal gyakorolt a New York-i Williamsburg hídon.
Ez a napfényesen terebélyes tónus, az improvizáció bámulatos könnyedsége és ötletgazdagsága értette meg velem, hogy bár a művészet fajsúlyát – ahogy Pilinszky mondaná – a „jóvátehetetlen” adja, a legmagasabb rendű művészi minőség mégiscsak az a derű, amely kreatív energiáink, értelmünk, tehetségünk legvégső határterületén sejlik fel, s mindenféle nyílt spirituális felhangok nélkül is hálaimádsággá lényegül át. Kevesen értenének egyet velem, de állítom: Rollins messzebb jutott, mint Coltrane. A végső derű érvényesebb, mint a tragikum.
A kritika Rollins ötvenes évekbeli műveit jegyzi a legmagasabban, én viszont jobban szeretem a következő évtizedben született, színesebb darabjait. Ott van a Sonny Meets Hawk! azzal a felejthetetlen Lover Man-interpretációval, ahol a veterán Coleman Hawkins finom vonalú játékára a free jazztől ihletett Rollins szűkölése feszül rá.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A zongoraművész-zeneszerzővel Szent Filoména vértanúságáról, a tökéletes isteni tervről és az eddigi legnagyobb csatáját vívó emberiségről is beszélgettünk.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a kultúra hídszerepéről és a 26 országban jelen lévő Liszt Intézetek missziójáról.
Az együttműködés és az összefogás nem csak a politikai elit, hanem a kultúra és a civil szféra feladata is.
A világhírű magyar borkultúra tovább növelheti ismertségét egy újraéledő hagyomány által. A Márton-naphoz kapcsolódó újbor ünnepe új kapukat nyit a hazai vendégforgalomban és az átalakuló borpiacon is.
Rod Dreher döbbenetes tapasztalatról számolt be: Londonban a kormány egyszerűen letiltotta az oldalát, mert a migráció veszélyeiről írt.
A brüsszeli bürokraták ígérete szerint addig nem ér véget az Európai Tanács csütörtöki ülése, amíg meg nem oldódik Ukrajna finanszírozása.
2015 óta egyre inkább jellemző, hogy az európai városok a karácsonyi vásárok közeledtével készülhetnek a potenciális terrortámadásokra.
