Nemzeti ünnepek ostrom alatt

Legnagyobb és legrégebbi nemzeti ünnepünk idején nem is gondolunk arra, mennyire szerencsések is vagyunk mi, magyarok. Egyrészt büszkék lehetünk arra, hogy a világ összes népei közül miénk az egyik legrégebben alapított és szinte folyamatosan megtartott nemzeti ünnep. Ha jobban megnézzük, a legtöbb ország függetlenségének vagy alapításának napja a 19–20. századra esik, elvétve vannak csak ennél régebbre visszanyúló állami ünnepek. Köztük a mi 937 éves Szent István-napunk. És bár a járványhelyzet miatt a központi ünnepségek forgatagáról és látványosságairól most le kell mondanunk, nyugalomban és biztonságban emlékezhetünk meg a keresztény magyar állam alapításáról és megvalósítójáról. A mai világban bizony ezért is szerencsésnek kell éreznünk magunkat.

Napjainkban ugyanis még a nyugati országok mindegyikéről sem mondható el, hogy békében ülheti meg nemzeti ünnepeit. Az Egyesült Államokban például korábban teljességgel elképzelhetetlen lett volna, hogy július 4-én, a függetlenség napján, az amerikai nemzet eddig konszenzus övezte „augusztus 20-áján” a mostanihoz hasonló megnyilvánulásokra kerüljön sor. Országos napilapok szerzői teljesen elfogadhatónak tartják a csillagos-sávos nemzeti lobogó tüntetéseken való rituális elégetését vagy eltorzított változatának fejjel lefelé fordítását, mintha valami sátánista szimbólum lenne. Híres sportolók értekeznek arról, hogy július 4-e a fehér felsőbbrendűség ünnepe, ezért el kell utasítani. A Rushmore-hegy sziklából kifaragott híres elnökportréiban neves publicisták egyszerre csak az elnyomás szimbólumát látják, és komolyan felvetődhet az emlékmű lerombolásának gondolata. Az ünnep tulajdonképpeni alapját képező függetlenségi nyilatkozat szövegezője, Thomas Jefferson szobrait hatóságilag áthelyezik, vagy egyszerűen csak hagyják, hogy a csőcselék döntse le őket. És még hosszan sorolhatnánk.