Demográfiai robbanás

1989-et a csodák évének nevezték a politikai újságírásban, jelezve, hogy a rendszerváltás éve valami nagyszerű, ugyanakkor váratlan lehetőséggel teli esztendő volt. Majd következett 1990, amelyet ma már joggal nevezhetünk a demográfiai robbanás évének. No nem azért, mert sokkal több gyerek született volna, hanem mert azóta – harmincévnyi kellő empirikus adattal alátámasztva – nagyon sok ember életrajza kezdődik 1990-nel. Mintha előtte nem is léteztek volna se fizikai, se karrierértelemben.

Harmincéves egyetemi – részben vezetői – tapasztalatok birtokában sok hivatalos életrajzot láttam, amely vagy 1990-nel kezdődött, vagy ha nem, akkor a korábbi évek eseményeit átírták az 1990 utáni nyelvezetben. Ha valaki pártfőiskolát végzett, azt az új nyelven politikatudományi diplomának írták be az életrajzba. A régi kisdoktori címet ma PhD fokozattal egyenértékűnek állítják be. A kommunista időszak alatti rövidebb vagy hosszabb külföldi tanulmányutakat – még a Fulbright előtti időkről beszélek – kizárólag a mai nemzetköziesedés fo­galmi hálójában értelmezik. Holott. Vagy amikor – ez már az 1990-es éveket is magában foglalja – valakinek megadatott valamilyen konstrukcióban külföldön eltölteni egy-egy évet, könnyed szóval lemucsaizza az itthon élőket, pedig társadalomtudósként a tizenkettő egy tucat amerikai mezőgazdasági főiskolán váltotta meg a világot, nem a Harvardon. A kelet-európai sznobizmus egyik esete. Sok-sok csúsztatás vagy egyszerű hazugságok csodálatos tárháza nagyon sok posztkommunista életrajz. Módszertanilag a jövő történészeinek elég lesz átnézni őket. S kiegészíteni azzal, ami kimaradt belőlük.