Rég volt ilyen izgalmas a belarusz közélet: az 1994 óta Aljakszandr Lukasenka vezette országban augusztus 9-én lesz elnökválasztás, és egymás sarkát tapossák a valós kihívók. A Backának, azaz Atyusnak becézett vezér rossz csillagállás esetén akár ki is kerülhet bársonyszékéből.
Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.
Egy humánerőforrás-szakértő akár elégedetten csettinthetne az utóbbi három belarusz elnökválasztást látva, mondván, nem volt nagy a fluktuáció: a választék mindig a bő egymillió ajánlással, ujjongó néptömegek között kampányoló Aljakszandr Lukasenkából, egy vele nemzeti, kultúrharcos kérdésekkel kapcsolatban pörölő nacionalistából (ő Szjarhej Hajdukevics volt 2006-ban, 2010-ben és 2015-ben, idén a fia, Aleh vette át a helyét), egy nyugatos, de odahaza népszerűtlen ellenzékiből és egy Lukasenka-közelinek tűnő, a közbeszéd szinte kizárólagos tárgyát képező „sötét lóból” állt. Ebből a gondosan kiválogatott felhozatalból mindig Lukasenka került ki győztesen. Az eddigi örökös elnök Belarusza sokak számára nyugodt, tiszta, kiszámítható, szerény, szovjetes jólétet kínáló ország volt, amely mellett a rendszerváltó káoszt megélő, a szomszédos, nyelvileg és földrajzilag is rokon Ukrajna összeomlásából és folytonos vergődéséből tanuló posztszovjet választóközönség jó lélekkel tette le a voksát két és fél évtizeden keresztül.
Egyre hűvösebb Oroszország ölelése
Csakhogy Belarusz fölött az év elején Vlagyimir Putyin orosz államfő megkongatta a lélekharangot: az orosz olajjal és gázzal kapcsolatos exportvámrendszer átalakításával gyakorlatilag megszűnik az a bevételi forrás, amelyből Minszk bő húsz éve betömi az ország gazdasági teljesítménye és a lakosok életszínvonala között tátongó szakadékot. Az olcsó üzemanyag és gáz, valamint az olcsón behozott szénhidrogének nyugati piaci áron való reexportjából finanszírozott állami szféra varázsolja élhetővé a magas fizetéseket és jó üzleti lehetőségeket továbbra sem kínáló belarusz létet, és enélkül az Oroszországhoz való lojalitásért járó „ingyenpénz” nélkül Lukasenka Belarusza mindjárt jóval kevésbé vonzó hely. 2024-ig, ha minden az orosz tervek szerint megy, minden évben egyre kevésbé lesz vonzó, akkorra szűnik ugyanis meg az exportvám, amelyet Oroszország eddig 24 millió tonna kőolaj után gyakorlatilag átengedett Belarusznak.
Mindemellett az ország harminc év alatti szavazóinak már nem lehetnek emlékeik sem a Szovjetunióról, sem az azt követő négyéves káoszról, így Lukasenka Belaruszából nekik csak a dráguló minszki albérletek, az euróra átszámítva siralmas fizetések, a nem túl fényes karrierlehetőségek, a kátyúk és a rozsdás öreg Volkswagenek látszanak, a stabilitás kevésbé. Úgy látják, az idén hatvanhat éves Lukasenka elvesztette kapcsolatát velük és a valósággal. Erre a látszatra pedig csak ráerősít, hogy „Backa” a koronavírus-járvány során hivatalos politikává emelte azt a véleményt, amelyet más szláv országokban inkább csak sokat látott falusi gyéduskák képviseltek, miszerint a covid-19 leghatásosabb ellenszere a szauna és a vodka; karantén pedig olyannyira nem volt, hogy május 9-én minden gond nélkül megtartották a győzelem napi katonai díszszemlét a Szviszlacs folyó menti Győztesek sugárútján. A járvány tagadásának eredménye: lapzártánkkor a bő kilencmilliós országban a viszonylag alacsony szintű tesztelés mellett is 61 ezer koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván – a negyvenkétmilliós Ukrajnában ennek kétharmada, a harmincnyolcmilliós Lengyelországban ennek fele a beteglétszám, sőt ezer lakosra vetített fertőzésszámban még a világ harmadik legfertőzöttebb országa, Oroszország is jobban áll Belarusznál.
Növekszik az elégedetlenség
A rossz anyagi kilátásokat hozó év eleji orosz–belarusz csörték, a koronavírus félrekezelése, az egyre kevésbé szovjetizált választóközönség és megannyi apró, rosszkor jövő bosszúság (a helyiek által ellenzett breszti akkumulátorgyár megépítése és a főváros lakosságának bő felénél a múlt héten a csapokból folyó bűzös, barna folyadék csak két példa ezek közül) most egészen más hangulatú választást vetít előre, mint amilyen az előző három volt. A forró kampány előszele a belarusz internet legellenzékibb bugyraiból érkezett: május közepén bizonyos, egyértelműen Lukasenka-ellenes portálok pár tízezres, nem reprezentatív és főleg ellenzékieket elérő közvélemény-kutatásokat szerveztek, amelyeken az államfő megalázó, 1 és 6 százalék között mozgó eredményeket hozott, bizonyos ellenfelei pedig kimondottan szépen szerepeltek: Szjarhej Cihanuszki vlogger 17 (a Szabad Európánál 51) százalék körül végzett, Valerij Capkala volt washingtoni nagykövet, a belarusz informatikai park volt vezetője is hasonló népszerűséget mutatott, Viktar Babarika, a Belgazprombank volt vezére pedig szinte mindenhol abszolút többséggel rendelkező favoritként került ki a kutatásokból.
„Inogni látszik az ország túlélését és viszonylagos prosperitását biztosító rendszer”
Stratégiai hiba a Tisza részéről Kapitány, Orbán Anita és Kármán András szerepeltetése. Nem véletlen, hogy Lázár János mondatait próbálja életben tartani az ellenzék. Trükkökkel manipulálnak a baloldali elemzők annak érdekében, hogy a Tisza fölényét kommunikálhassák.
Lapunk a Mandiner hetilapban 2023 májusában megjelent interjúval emlékezik meg a művészről.
A világ felforgatásával vádolta meg a sértődött lengyel politikus az amerikai elnököt, nem tette zsebre, amit Washingtontól kapott.
A legrosszabb forgatókönyv így elkerülhetőbbé válik.
Hiába a magyar menedék: Varsó letartóztatná a Budapesten tartózkodó Ziobrót.
Lavrov már a békekötés utáni állapotról beszélt.
„Felszólítjuk az európaiakat, felszólítjuk Brüsszelt, hogy ne akadályozzák a béketörekvéseket” – mondta Szijjártó Péter.
Visszafordíthatatlan a baj: Nyugaton most jönnek rá, hogy a migráció nem játék.
A robbanás hat embert sebesített meg, köztük egy ötéves gyereket.
