CDU 75

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.

Kevés olyan párt van Európában, amely annyira meghatározta volna országának és kontinensünknek közelmúltbeli történetét, mint a német Kereszténydemokrata Unió. Nincs még egy olyan politikai erő a szövetségi köztársaság történetében, amely annyi időt töltött volna a hatalomban, mint a fennállásának hetvenötödik évfordulóját a napokban ünneplő CDU.

A párt mostani problémáival persze tele a sajtó, és bár a gondok valóban súlyosak, a friss közvélemény-kutatási eredményekre tekintve az is lehetne a benyomásunk, hogy a kereszténydemokraták háza táján legalábbis rendben mennek a dolgok: tizenöt éve adják a kancellárt, egyébként pedig negyven százalék körül mérik a népszerűségüket, ami persze nem kis részben a koronavírus-járvány következménye. Mint ahogy az is, hogy a napokban nincs nagy ünneplés a CDU-nál, majd csak az év végén, a pártnapon – akkor már valószínűleg az új elnökkel.

A német nép iránti forró szeretetből

Legalább 1945. június 26-áig kellene visszautaznunk az időben, ha a CDU genezisét szeretnénk látni. A nemzetiszocialista diktatúra összeomlását és a szövetséges csapatok Németországba nyomulását követően szinte azonnal létrejöttek azok a csoportosulások, amelyeket a párt elődeinek tekinthetünk: az ország nagyvárosaiban szerveződő keresztény-demokrata és keresztény-szociális politikai csoportok lényegüket tekintve egymástól függetlenül születtek meg, de nagyon hasonló értékeket vallottak. A CDU történetének egyik legfontosabb dokumentuma is 1945 júniusában született: a Kölner Leitsätze (kölni irányelvek) című írás lényegében a párt első programterve.

„Ami a szükség órájában egyedüliként megmenthet még bennünket, az a keresztény és a nyugati értékekhez való őszinte hűség, amely egykor meghatározta és Európa népei között is elismertté tette a német nemzetet” – áll a dokumentum bevezetésében. A Kölner Leitsätze húsz pontban tartalmazza a kölni kereszténydemokraták programjának alapjait, amelyek jelentős részben ma is megtalálhatók a német alaptörvényben. A párt létrejöttét mégsem ennek az írásnak a megjelenéséhez szokás kötni, hanem a néhány nappal később, június 26-án Berlinben nyilvánosságra hozott Deutsches Volk! (a német néphez) kiáltványéhoz. „A legszörnyűbb katasztrófa közben, amely valaha országgal történt, a Németországi Keresztény–Demokrata Unió a német nép iránti forró szeretetből gyülekezésre, közös munkára és egy új haza felépítésére hívja a keresztény, demokrata és szociális erőket” – szól a kiáltvány első mondata.

A Deutsches Volk! aláírói között hiába is keresnénk például Konrad Adenauert, hiszen ő egy másik csoportban tevékenykedett. A CDU tehát decentralizáltan, az egyes tartományokban eltérő sebességgel fejlődött a háborút követő hónapokban. Először, 1946-ban a brit megszállási övezet, vagyis a mai Schleswig-Holstein, Alsó-­Szászország és Észak-Rajna-Vesztfália területén működő CDU-­elődszervezetek egyesültek – ennek az élére került aztán az egykori kölni főpolgármester, Adenauer. Szövetségi szinten csak 1950-ben, a königswinteri konferenciát követően jött létre az egységes CDU.

Az Öreg

Adenauer természetesen megkerülhetetlen szerepet játszott nemcsak a párt, hanem a Német Szövetségi Köztársaság történetének kezdeti időszakában. Az egykori kölni főpolgármestert 1949 szeptemberében mindössze egyszavazatos többséggel választotta kancellárrá az első Bundestag. Habár a német kancellár ma is Európa legnagyobb hatalmú politikusai közé tartozik, nagy formátum ide vagy oda, a háborúban tönkrevert, éhező és megszállt Nyugat-Németország kancellárjaként Adenauernek eleinte igen szűk mozgástere volt. Jelentős részben az ő vízióinak volt köszönhető az NSZK egyre határozottabb elköteleződése a nyugati szövetségek és a piacgazdaság mellett. Ne feledjük: ebben az időszakban a Németországi Szociáldemokrata Párt még a tervgazdálkodás bevezetése mellett foglalt állást, sőt a CDU soraiban is voltak támogatói az elképzelésnek. A legendárium szerint jelentős részben Bonn is az Öreg becenévvel illetett politikusnak köszönhette, hogy az NSZK fővárosa lett Frankfurt am Main helyett.