Tehát Budapesten valósította meg az amerikai álmot…
Mondjuk azt. Magyarországon leginkább a TV2-nél töltött időm miatt ismernek, pedig az életutam jelentős részét
a vállalkozói és befektetői tevékenységem teszi ki. Számos startupot láttam el üzletfejlesztési tanácsokkal. A harminc év alatt olyan szakmai tapasztalatra tettem szert, amellyel sokat tudok segíteni a vállalatoknak. Induló cégeknek adok üzleti tanácsokat többek között a Design Terminal Mentorprogramjában, ahol félévente tíz-tizenkét startupot mentorálok a világ különböző pontjairól.
Amikor 2008-ban kitört a gazdasági válság, a TV2 vezérigazgatói székében ült. Milyen kihívás elé állította a csatornát ez az időszak?
Akkor már nemcsak a TV2-nek voltam a vezérigazgatója, hanem a térségbeli érdekeltségeket is vezettem. Szakmailag és személyesen is hatalmas kihívás elé állított a válság, hiszen azt megelőzően töretlen siker és növekedés volt a jellemző a médiacsoportra. 2007-ben lettem vezérigazgató, 2008-ban pedig a cég történetének addigi legsikeresebb évét zártuk, a legmagasabb profitot értük el, tehát dübörgött az üzlet. Ekkor jött egy extrém változás, hirtelen közel húszszázalékos piaci visszaesés sújtotta a reklámpiacot, és ez nekünk is bevitt egy ütést. A válságkezelés során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyet a mentorálás során át tudok adni a vállalkozásoknak. Az egyik, hogy gyorsan és határozottan kell lépni, ne ölbe tett kézzel üljünk, és reménykedjünk abban, hogy minden visszatér a rendes kerékvágásba. A másik a transzparens és következetes kommunikáció. Nem szabad senkit hitegetni és félrevezetni, világosan kell közölni a negatív eshetőségeket is, hiszen egy válság sokszor elbocsátásokkal jár.
„Még soha nem bántam meg, amikor nemet mondtam egy üzletre”
Hogyan csökkentették a költségeket a TV2-nél?
A legnagyobb költségtételünk a napi műsorunk volt, a Jóban-rosszban szappanopera. 2009-ben úgy nézett ki, hogy le kell vennünk a képernyőről a sorozatot. Kiss Péter programigazgató vezetésével azonban kreatív ötletek sokaságával sikerült megmentenünk a műsort. Például az öt napra eső epizódszámot négy nap alatt leforgattuk, ezzel megspóroltunk egynapi gyártási költséget. Beleszőttünk olyan cselekményszálakat a műsorba, hogy bizonyos szereplők kikerültek a sorozatból. Emlékeim szerint ukrán maffiózók vették át a sorozatban szereplő kórház üzemeltetését, aminek áldozatául esett néhány szereplő. A hírgyártásban bevezettük, hogy a riporterek kezelték a kamerát, tehát egyszemélyes stábokat hoztunk létre. Ezekkel a lépésekkel lefaragtuk a bérköltségeket, ami nyilván fájdalmas bizonyos szempontból, de jobban jöttünk ki belőle, mintha csak reménykedtünk volna, hogy minden jobbra fordul. A sorozat nemcsak túlélte a gazdasági válságot, de a mai napig adásban van.