Újrakezdés a megbillent világban

Amikor az újrakezdés mikéntjére választ adunk, az az alapvető emberi igény mozgat minket, hogy érteni akarjuk a világot és a történéseit. Érteni akarjuk azt, ami körülöttünk történik, hogy legyen esélyünk felismerni és meghatározni a célt, amely felé haladunk. Az elmúlt hónapokban gyűjtött tapasztalatok csak akkor segítenek tovább bennünket, ha az üzenetüket saját lelki, szellemi kulturális közegünkben keressük. S ez nem más, mint a bibliai keresztény hagyomány, világszemlélet, gondolkodásmód. Ennek gazdagsága intellektuális alázatra int, hiszen az igazság keresésének – amely minden kimondott vagy ki nem mondott kérdésünk mélyén húzódik – karakteresen különböző módjai alakultak ki a keresztény hit világában.

Ezek közül az egyik a prófétai hang, amely a körülöttünk és bennünk zajló történésekben a teremtő és szabadító Isten „munkáját” látja. Ő az, aki büntet vagy gyógyít, megállít a romlásba vezető úton vagy továbbenged, megszabadít, és mellénk áll harcainkban, amikor azok az Ő országának megvalósulását mozdítják előre. Így nem tehetünk másként, mint hogy életünk folyamán újra és újra megkérdezzük: mi az Ő akarata abban, ami megtörtént, megtörténik? Fenyeget vagy vonz, örömöt ébreszt, vagy félelmet kelt bennünk? S amikor erre a kérdésre keressük a választ, mindig az önvizsgálat az első. Utána jöhet az üzenet továbbadása.

Ma is így van ez. Mindaz, amit a vírus és a járvány körítése okozott, megmutatja kiszolgáltatottságunkat egyénileg, valamint családunk és a szélesebb értelemben vett közösségek tagjaiként is. Nem vagyunk urai az életünknek! Nem mi garantáljuk életünk megrendíthetetlen közös alapjait. Ám ezek az alapok léteznek, és ha nem rúgjuk fel őket, képesek minket egyénileg és közösségeinkben is megtartani. Ha nem úgy élünk, mint akik mindig mindent úgyis megoldanak, hanem tudomást veszünk arról, ami-aki nincs a kezünkben, de mi a kezében vagyunk, akkor megnyílik az új kezdet lehetősége. „Isten kezében vagyunk…” – hangzik a közhelyszerű mondás a tanácstalanság pillanataiban. De miért ne lehetne ez jó hír, evangélium? Inkább legyünk az Ő kezében, mint ki tudja, milyen emberek, ismeretlen háttérhatalmak vagy éppen a saját kezünkben. Hiszen közös életünk rendíthetetlen alapját éppen Ő jelenti a teremtéstől kezdve a megváltáson át a gondviselésig, amely személyes életünkre, családunkra, nemzetünkre, az egész emberiségre kiterjed. „Providentia Dei”, Isten gondviselése – így hívták a régiek. Ennek lényege pedig a szeretet. Szeretet az ítéletben és a büntetésben is. Ha nem veszünk róla tudomást, ha nem mutatjuk fel újra és újra, hogy ebből élünk, akkor kicsúszik a lábunk alól nemcsak valamilyen talaj, hanem maga a fundamentum, a biztos alap.