Üzenet a szoborban: „Vagyunk!”

Klementisz Réka interjúja a Mandiner hetilapban.

„Teregessél ki minden bántó gondolatot. / Társíts minden egyes pillanathoz illatot” – szól a Felvidék Allstars Otthonos című tavalyi fesztiválhimnuszának első két sora, amit százhuszonötezren láttak – csak a YouTube-on. Elkap, behúz, igazi nyári sláger. Akár azt az illúziót is keltheti, hogy a Gombaszögi nyári tábor röpke nyári kaland, csakhogy itt, Gömör szívében a fesztivál díszletei mögött, sőt két fesztivál között is fajsúlyos dolgok történnek. Egy Anna and the Barbies-koncert, egy Lovasi András-fellépés és egy István, a király előadás között bőven megeshet, hogy két diákegyesület vezetője kezet ráz egy visszaváltható ökopohárból legurított hosszúlépés mellett fogant projektre, a sátortenger tövében felbukkan Zuzana Čaputová szlovák államfő, hogy a felvidéki magyarság vagy az anyaországi közélet képviselőivel egyeztessen, középkori pálos monostor romjai táratnak fel (nyitó képünkön), vagy éppen egy Kárpát-medencei szinten is jelentős, szimbolikus szoborállítás terve áll össze. Nem véletlen, hogy a Gombaszögi nyári tábor az ötödik helyen végzett az értékteremtő kezdeményezéseket szemléző Highlights of Hungary idei mezőnyében.

Néhány marék föld ereje

„Önkénteseink segítségével sikerült megmentenünk a selmecbányai honvédszobor tizenhat tonnás talapzatát. Erre a talapzatra rögzített árbócon lobog majd a felvidéki zászló mint kohéziót teremtő szimbólum. A felvidéki magyar emberek összetartozását, egymás iránti közösségvállalását hirdeti majd” – mondja Orosz Örs, a tábor főszervezője, a felvidéki magyar közélet egyik meghatározó alakja legfrissebb megmozdulásukról. Már az is szép gesztus lenne, ha a gombaszögi közösség újra szobrot faragna abból az emlékműből, amelyet Tóth Árpád költő édesapja, Tóth András készített az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésének ötvenötödik évfordulójára, és amely áldozatul esett a Trianont követő szoborrombolási hullámnak. Nem revizionista akcióról, hanem egységteremtő, jövőbe tekintő, népmozgalommá szélesedett civil kezdeményezésről van szó. 

Selmecbánya városa a Gombaszöget szervező Sine Metu Polgári Társulás kérésére odaajándékozta nekik a talapzatot, amelynek darabjai kilencven éve kallódtak szanaszét hagyva a város különböző közterületein. A gombaszögiek összedugták a fejüket a helyi mezőgazdászokat tömörítő Hagyomány-Történelem Gömörben Polgári Társulással, hogyan is gazdálkodjanak jól az ajándékkal. Hamar megszületett az ötlet. Felhívást tettek közzé, miszerint várják mind az ötszázharmincöt felvidéki magyarlakta település jelképes földjét, amelyet az utókornak szánt üzenettel elhelyeznek egy időkapszulában a szobor talapzatában.

Túl is lőttek a terven: „Előfordult, hogy egy város, falu nem egy zacskó földet küldött, mert minden hozzácsatolt község, sőt néhány esetben több család is fontosnak érezte külön is küldeni a saját földjéből. Van olyan település, ahonnan egy zsák föld érkezett, benne kisebb textilzacskókkal, amelyeken egy-egy család neve áll. Magyarország számos pontjáról is jelentkeztek, küldtek földet olyanok, akik már elhagyták a Felvidéket, de a szívükben itt van a hazájuk” – folytatja Orosz Örs. 

A projekt finanszírozói is civilek. Az emlékmű költségeit – tízezer eurót – magánszemélyek, jórészt gömöriek vagy innen elszármazottak adományai fedezik. Akad közöttük budapesti és luxemburgi támogató is. A szervezők társadalmi munkában viszik az ügyet, a szolgáltatások – betonozás, kőfaragás, szállítás stb. – költségeire pedig szinte nem is kellett kalapozniuk. Az emlékműbe helyezett időkapszulán mind a huszonöt-harminc adományozó és a földet beküldő személyek, települések neve is szerepelni fog gravírozva. Az ünnepélyes átadást a járványügyi helyzet miatt későbbre halasztják, de a kapszula május 31-én bekerül a talapzatba, június 6-án pedig online esemény keretében felvonják az új Magyar megmaradás emlékmű zászlaját Gombaszögön. 

Megfogyva bár, s törve is, mégis

1920. június 4-én egymillió-hetvenezer magyar került a frissen kikiáltott csehszlovák államhoz, ebből a mai szlovákiai területre nyolcszázkilencvenezer magyar honfitárs esett. 2011-ben már csak szűk félmillióan vallották magukat magyarnak a Felvidéken. A szlovákiai szórványmagyarság által lakott települések közelében állnak kopjafák, Gombaszögön parkot is létrehoztak a kallódó kopjafák megmentésére. Minden táborban készül új faragvány is, amelyekre 1977 óta nyaranta felkerül egy szó: „Vagyunk”.

A szocializmus évtizedeiben rovásírással írták fel, akkor még a maitól eltérő jelentéstartalommal, a gombaszögiek pedig ebben is tartják a hagyományt. „Nem a száz évvel ezelőtti eseményeken szeretnénk keseregni, és azon lamentálni, mi lett volna, ha. Az én nemzedékem már bőven ebbe a helyzetbe született bele, a századik évfordulón pedig azt szeretnénk üzenni egy emlékmű felállításával, hogy vagyunk, életjelet küldünk a jövőnek, egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak a névtelen hősöknek, akik nélkül nem maradhatott volna fenn a felvidéki magyar közösség. Ha megfogyva bár, s akár törve is, mégis itt él egy közel félmilliós nemzetrész, amely saját közéletének szétbomlása, sikertelensége után, annak ellenére is szeretne önálló közösségként létezni. Továbbra is hiszek abban, hogy az etnikai politizálást folytatni kell, regionális gondolatok mentén, a jövő nemzedékeit is képviselve. Kohéziót, összefogást képviselünk itt” – összegzi a centenáriumi akció és a gombaszögi szellemiség lényegét Orosz Örs. 

A gombaszögi genius loci

Egy hely a Sajó völgyében, ahol már a köztudottan körültekintő pálosok is otthonra leltek 1371-ben. Egy idilli táj, ahol nemcsak a pálos romok, de a sétatávra fekvő, UNESCO-világörökségi helyszínnek nyilvánított Gombaszögi-cseppkőbarlang és a gyönyörű fennsík miatt is olyan erős az atmoszféra, hogy beleszédül az ember. Itt gyökerezik a gombaszögi tradíció, amely közel száz évre nyúlik vissza. A tábor elődjének a prágai Szent György-diákkör nyári tábora számít, az elsőt 1928-ban rendezték meg, ráadásul a Sarló nevű felvidéki, a cserkészmozgalomból kinőtt magyar mozgalom is innen indult. A Gombaszögi nyári tábor tehát már a 93. évfolyamánál tart, és bár több megszakítást is megélt, a hatvanas évektől – gyakran a fennálló szocialista rendszer akadályainak ellenére – a csehszlovákiai magyar egyetemista diákklubok révén új lendületet kapott. Jelenlegi formájában 2008 óta rendezik meg, ma már évente több tízezer, négyszáz magyarlakta településről érkező látogatóval. Legújabb korszaka és felvirágzása Orosz Örs vezetéséhez köthető.