A trónról lemondott, a stílusban uralkodó maradt VIII. Eduárd

A huszadik századi angol történelem egyik legérdekesebb személyisége, Eduárd herceg 1894-ben született az akkoriban delelő brit világbirodalom trónjának várományosaként. Eduárd negyvenkét évesen lett király – de a szabályrendszerekkel gyakran ellentétbe kerülő uralkodónak, mint ismeretes, választania kellett az amerikai elvált asszony, Wallis Simpson és a korona között, s ő, szakítva családja évszázados hagyományával (the Crown must win) a nőt és a szerelmet választotta. Így kerülte el az alkotmányos válságot, utat nyitva testvérének, a későbbi VI. György királynak és lányának, a máig uralkodó II. Erzsébet királynőnek. Lemondása után Windsor hercegeként élete végéig járt neki a királyi fenség megnevezés – és az évjáradék a királyi testvértől –, de hatalma megszűnt. Eduárdot sok politikai támadás is érte, hiszen konzervatív nézetei mellett nyíltan szimpatizálni kezdett a náci Németországgal, és 1937-ben Hitlerrel is találkozott. Az emiatt rávetülő árnyék egész életében elkísérte. Egy dologban viszont mindig is példamutatónak tartották: ez pedig a stílusa, a férfiruházkodásra tett hatása.

Nagyapja nyomdokaiba lépett a stílusteremtésben – VII. Eduárdnak köszönhetjük az edwardian stílust, a rövidebbre szabott mai zakóhosszt, a mellény alsó gombjának kigombolását, az élre vasalt nadrágot. Az unoka Eduárd ifjúkorában a világ egyik legtöbbet fotózott férfija volt. 1919-ben lelkesen támogatta a Wembley-stadion megépítését: a sport és különösen a lovaspóló szerelmeseként egyik korai híve volt a klasszikus – konzervatív, úri – ruházat és a sportos darabok párosításának. A lovaspólóban népszerű fehér nadrág képezte öltözködésének egyik alapját, amelyet barna, zöld és kék zakókkal, színes és mintás pulóverekkel, mintás ingekkel és szintén mintás nyakkendőkkel párosított. London legjobb szabóinál nemcsak remek egyenruhákat és városi öltönyöket, de szélesre szabott világos gabardinnadrágokat, sportos, lezser zakókat is rendelt, amelyeket galléros pólóval és gumitalpas vászonlábbelivel kombinált. Előszeretettel viselt tökéletes szabású, később róla elnevezett szürke-fekete, felül rácsos mintával és kísérőszínnel díszített kelméből készült öltönyöket (ezt a mintavilágot nevezzük Esterházy-kockának), hozzá csíkmintás ingeket, egyszínű és kockamintás nyakkendőket.

Ez a mintázatkeverés volt személyes stílusának egyik legmarkánsabb üzenete. A városi öltönyökhöz szívesen párosított – a korban nagy bátorsággal – fekete helyett barna hasítottbőr lábbelit.