Az orvosok és az ápolók mindig is embert próbáló munkát végeznek, de most különösképp nehéz a dolguk, a mentális terhelés, a fizikai leterheltség, a döntések összetettsége egy ismeretlen kórokozóval szemben még sokkal nagyobb nyomásnak teszi ki őket. Cseuz Regina, Prinz Gyula, Iványi Attila, Szatmári Ákos, Sallai Mónika – ők azok az orvosok, akikről tudom, hogy a maguk területén erőn felül mindent megtesznek, végtelenül sokat dolgoznak azért, hogy mérsékeljék a bajt. Nyilván te is tudsz sokakról, emelj előttük kalapot, adj róluk hírt! Hiszen mindannyian egyre fokozódó teher alatt dolgoznak a kórházakban és a rendelőkben, felfoghatatlan felelősséggel.
A tanárok egyik napról a másikra álltak át egy teljesen újszerű oktatási formára: volt, ahol ehhez adva volt a készség és a tudás, volt, ahol nem; mégis, a legtöbb helyen leleményességgel, egymást segítve, a szülőkkel kooperálva megtalálták a módját, hogy tudást adjanak át a gyerekeknek, lekössék őket pár órára napközben. Az utcánkban megjelentek a falragaszok: fiatalok ajánlják fel szolgálataikat időseknek bevásárolni, kutyát sétáltatni. Üzletemberek mondtak le az osztalékukról, hogy fizetést tudjanak adni a dolgozóiknak, segítettek a legkülönfélébb eszközökkel kórházaknak. Polgárok százai ajánlották fel a színházaknak, hogy nem váltják vissza a jegyüket, és a szállodáknak, hogy nem kérik az előleget, hanem majd később mennek, ekként segítve a bajbajutottakat. Magyarszombatfától Tarpáig az egész országban a legkülönbözőbb helyeken álltak neki karitatív védőeszközök varrásának az asszonyok.
Ismerjük meg mindazokat, akik élhetőbbé vagy épp túlélhetővé tették ezeket a heteket, hónapokat