Térkép kell majd az ország jóságáról

Petri Lukács Ádám írása a Mandiner hetilapban.

A ragály után, a fellélegzés és újraépítés idején sok dolgunk lesz: ezek közül az egyik a mindennapi hősök bemutatása, visszatekintés az országra, ahol amikor mindenfelé felütötte a fejét a vírus, rögvest mindenütt rengeteg tettre kész, 
jó ember helytállása, segítőkészsége, empátiája, hősies munkája, derűt és erőt adó gesztusai is megjelentek.

Az orvosok és az ápolók mindig is embert próbáló munkát végeznek, de most különösképp nehéz a dolguk, a mentális terhelés, a fizikai leterheltség, a döntések összetettsége egy ismeretlen kórokozóval szemben még sokkal nagyobb nyomásnak teszi ki őket. Cseuz Regina, Prinz Gyula, Iványi Attila, Szatmári Ákos, Sallai Mónika – ők azok az orvosok, akikről tudom, hogy a maguk területén erőn felül mindent megtesznek, végtelenül sokat dolgoznak azért, hogy mérsékeljék a bajt. Nyilván te is tudsz sokakról, emelj előttük kalapot, adj róluk hírt! Hiszen mindannyian egyre fokozódó teher alatt dolgoznak a kórházakban és a rendelőkben, felfoghatatlan felelősséggel.

A tanárok egyik napról a másikra álltak át egy teljesen újszerű oktatási formára: volt, ahol ehhez adva volt a készség és a tudás, volt, ahol nem; mégis, a legtöbb helyen leleményességgel, egymást segítve, a szülőkkel kooperálva megtalálták a módját, hogy tudást adjanak át a gyerekeknek, lekössék őket pár órára napközben. Az utcánkban megjelentek a falragaszok: fiatalok ajánlják fel szolgálataikat időseknek bevásárolni, kutyát sétáltatni. Üzletemberek mondtak le az osztalékukról, hogy fizetést tudjanak adni a dolgozóiknak, segítettek a legkülönfélébb eszközökkel kórházaknak. Polgárok százai ajánlották fel a színházaknak, hogy nem váltják vissza a jegyüket, és a szállodáknak, hogy nem kérik az előleget, hanem majd később mennek, ekként segítve a bajbajutottakat. Magyarszombatfától Tarpáig az egész országban a legkülönbözőbb helyeken álltak neki karitatív védőeszközök varrásának az asszonyok.