Szelfi járvány idején

Egyszer Eperjes Károly mondta el és mutatta meg színészi zsenialitásával, mi a különbség a Vészhelyzet című amerikai filmsorozat orvosai, ápolói és a valódi, hivatásuknak élő orvosok, ápolók viselkedése között. Az, hogy az amerikai filmsztár úgy jön befelé a hordágy mellett a kórházba, hogy jól látszódjék: ő jön, és neki jól áll az orvosi köpeny is, a múltkori epizód melodrámája után milyen stramm módon helytáll, és még a frizurája is tökéletes. A kamerába néz, mert a jelenetben valójában ő jön, s nem a beteget hozzák. A szerény valóság (így Eperjes előadásában) az, hogy az igazi orvos, ápoló a beteg felé fordulva kíséri őt a hordágy mellett, s nem néz a kamerába, mert nem annak játszik – hanem a hivatásának él. Egyszer engem is hoztak így a balesetire: jól emlékszem, mennyit számított, amikor a műtőssegéd nekem mesélte a viccet, és nem a kollégájának.

A járvány és a karantén hatására mindenki a közösségi oldalakon lóg. A közéleti szereplőink igyekeznek ezt kihasználni, politikusaink, képviselők, polgármesterek, influenszereink, papjaink, sportolóink aktivitása bámulatosan megnövekedett. Ismerek polgármestert, aki már csak a Dörmögő Dömötörnek nem adott interjút. Erősödnek a hagyományos csatornákat is sokszor helyettesítő közösségi médiás kommunikációs csatornák, hiszen mindig is így volt: ha nem posztolsz róla, nem is történt meg, ha nem vagy fenn, nem is létezel.

Sokan most tanulják ennek üzemszerűségét, csetlenek-botlanak a celebség online és onlive iskolájában. Valaki csak szórólapozik; valaki magánéletével vegyíti közszereplését (ügyetlenül belógó vécéajtó a szelfi hátterében); valaki „nagyon jön”, hogy most „nagyon fontos döntést fogok hozni”; a rosszabbak álhírt terjesztenek, rosszul poénkodnak, elfelejtenek „taggelni”, satöbbi. Igaz, el kell ismerni, sokan szépen viselkednek otthon, vagy épp szép társadalmi kezdeményezésekben vállalnak szerepet.