Mi van, ha Róma is a járványok miatt bukott el?

A történelmet máig minden generáció olyan könyvekből tanulta s próbálta megérteni, amelyek kizárólag ideológiai, gazdasági vagy személyes vezetői motivációk mentén magyarázták a háborúkat, országok és birodalmak felemelkedését és bukását. Ahogyan mostani szerzőnk fogalmaz: „egészen eddig úgy tettünk, mintha a természet valamiféle stabil, semleges hátterét adná a történelemnek”. Tudásunk a bolygóról csak a legutóbbi időben jutott el oda, hogy azonosítani tudjuk az emberi világ változásai mögött felsejlő környezeti hatásokat. A „természet levéltára”, ahogyan Kyle Harper nevezi, a növényi maradványoktól az üledékrétegekig a geokémia tudományának nyelvén tárja elénk a történelem elementáris erejű mozgatórugóit.

Edward Gibbon 18. századi angol történész, A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története című, máig meghatározó mű szerzője úgy látta, a nyugati ember sosem élt akkora békében és jólétben, mint Krisztus után 96 és 180 között. A harmadik századtól azonban minden egyre kaotikusabbá vált – vajon miért? A krónikások fantáziáját évszázadok óta izgatja, hogyan és miért hullott darabjaira ez a példátlan civilizációs teljesítmény. Harper a római és görög kor fiatal professzora, az Oklahomai Egyetem alelnöke.

Szerinte a Római Birodalom bukása a természet győzelme volt az emberi ambíciók felett. A történet ismert főszerepeit császárok, barbárok, szenátorok és tábornokok, katonák és rabszolgák játszották, ám a birodalom sorsát legalább ennyire baktériumok és vírusok, vulkánok és naptevékenységi ciklusok döntötték el. Sőt az emberi történelemben mindig ezek okozzák – de legalábbis teszik lehetővé – a hatalmi centrumok terjeszkedését, majd elkerülhetetlen széttöredezését.