Kecskék, kakasok, Népsziget

Nizalowski Attila írása a Mandiner hetilapban.

Kedves ismerősöm, miután az élet minden területén kudarcot vallott, kiköltözött a hegyre egy kalyibába. Innen küldi okos fotóit, ahogy naponta hágja a magast motorkájával és a kosárkában szállított kutyusával: mert ő különb nálunk, immár természeti lény. Mondjuk a Bhagavad-gíta szerint úgy 5000 éve, hogy a Kali démon korszakában élünk. A romlottság és vallástalanság legsötétebb idején, amikor a jóginak esélye sincs csendes barlangot találni, s elvonulni istenéhez a világ nyugtalansága és dühe elől. Emberünket persze nemigen zavarja önimádatában a szent bölcselet.

Ha már szakrális hely, akkor inkább az északi összekötő vasúti híd. Harmincöt éve tekerek erre, s nézem a naponta változó időt, a természet romlását és megújhodását évszakonként, a jövő-menő kormányzatok építésben, avulásban érzékelhető változásait. A híd 1896-ban készült el, bő 120 éve köszönti nap mint nap a fővárost, mint az ujjra húzott menyasszonyi gyűrű. Bár réginek tűnhet, a teste új, a gondolata viszont régebbi. Már az 1830-as években szóba került annak kapcsán, hogy a Bécs–Pozsony- vagy a Bécs–Győr-vonal épüljön meg. Utóbbi esetén ugyanis Pest-Budán átkelő is szükségeltetett volna, hogy a gőzparipa elágazólag egészen Debrecenig tudjon száguldani. Első és legfontosabb vicinálisátkelőnket végül is az egyesült Budapesttől délre emelték 1877-ben. Az 1896-ra felépített északi így nem nyert országos jelentőséget, csupán az esztergomi vonalat segíti. (Szolgálati közlemény: néhány hídtudós kétségbeesve próbálja megértetni a nagyérdeművel, hogy jogtalan, de legalábbis szakmaiatlan északi hidunkat összekötőnek hívni. Jó.)

Kőhalmi Gyula szerint a híd építője és első tulajdonosa is olasz volt, utóbbi 3,5 millió koronát fordított a három évig tartó beruházásra. Az északi sokáig a leghosszabb dunai átkelőnk volt a maga 1200 méterével. A 220 méteres első része a téli kikötőt, a 300 méteres második a Népszigetet, a 670 méteres harmadik a Dunát íveli át Újpestet, a Népszigetet és Aquincumot kötve össze, amerre Aelia Sabina énekes-hárfás utcája nyílik. Dunai szakaszán hét, egyenként 93 méteres nyílást építettek, ezek között úsznak a hajók és a kenuk. Megnyitása után többször is meg kellett erősíteni a sűrű, klasszicista hajfonatra emlékeztető szerkezetét, de 1944-ig bírta a növekvő forgalmat. Akkor a szövetségesek bombázásai és a németek robbantásai tönkretették, és csak 1955-re építették újjá 70 millió forintos költséggel. A munka elhúzódott. A hídverők mentségére legyen mondva, hogy előbb meg kellett tisztítaniuk a környéket a féltonnás bombáktól, a déli hídról pedig elemeket vártak hozzá. Érdekesség, hogy már ekkor kijelölték: az északi rész a kerékpárosoké, a déli a gyalogosoké legyen – a diktatúra nem ismert tréfát. A munka egyébként tragédiával járt, Mudraninecz János és Csintalan Emil lakatosok, Kernmüller István segédmunkás és Tuka Gyula cölöpverő halálos balesetet szenvedett.