Az európai jurisztokrácia győztesei és vesztesei

Heincz Barnabás interjúja a Mandiner hetilapban.

Milyen mély az ellentét napjainkban az Európai Unió Bírósága föderalista és szuverenista szárnya között?
A bíróság alapvetően föderalista, az elmúlt hatvan évben mindig is az volt. Ennek a hatvan évnek voltak csúcsai: 1957-ben az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó római szerződés a tagállami miniszterek tanácsára ruházta a rendeletalkotás jogát. 1962-ben a föderalisták két bírót lecseréltek annak érdekében, hogy az addig a nemzetállamok primátusát képviselő testületben többséget szerezzen a föderalista álláspont. Ez volt a „bírósági puccs”, a coup d’État judiciaire pillanata, amikor a nemzetállami jog elvesztette primátusát, és az Európai Bizottság lobbija, megsemmisítve az 1957-es szerződésben foglaltakat, átvette az irányítást. Azóta vannak keményebb és puhább szakaszok, de még a Charles de Gaulle-féle „üres székek politikája” sem tudta megtörni a föderalista erők hegemóniáját. Néhány ottani keleti tagállami bíróról nemrég készítettek jelentést, amelyben megjegyezték, hogy a lengyel bíró nagyon nemzetállambarát, a magyarnál ezt nem emelték ki. A luxembourgi székhelyű testület mindig is föderalista volt, habár az utóbbi tíz évben, a 2008-as válság óta némileg csökkent a föderalisták hatalma az uniós szervekben, és inkább a szuverenistáknak áll a zászló.

Az ügyeket előkészítő jogász tanácsadói rétegre milyen hatást tud gyakorolni a politika?
Az Európai Unió Bíróságán különvéleményt sem lehet írni, az Európai Bizottsággal való összefonódás pedig meghatározza a napi ügymenetet. Ez a forgóajtó-mechanizmus, amikor a bizottság emberei a bíróságon vállalnak munkát, és fordítva. Az EUB az EB-hez képest olyan, mint az anyja erszényében lévő kengurubébi, sőt teljesen össze vannak nőve. A bíróság döntéseinek 93 százaléka a bizottságnak ad igazat a tagállamokkal szemben, nincs fegyveregyenlőség. A politikai lobbi meghatározó, de a gazdasági sincs kizárva. A bíróság elnöke osztja az ügyeket, pontosan ismerve az egyes bírói tanácsokban az ottani politikai preferenciákat és elhajlásokat. Nem hinném, hogy az előbb említett szuverenista párti lengyel bíró lényeges ügyet kapott, hiszen a rendszer politikailag egységes, az elnök személyében centralizálva van. Amikor lényeges döntést kell hozni, feltehetően mindig megnézik, hogy a döntő bírói tanácsi többség a „mi kutyánk kölyke” legyen – lényeges ügyekben nincs tehát függetlenség.

Milyen visszásságokat okozhat a végrehajtó hatalmat képviselő bizottság és az igazságszolgáltatást megtestesítő bíróság összefonódása?
Tagállamokat zsarolhatnak meg vele, erről már tanulmányok is születtek. A hatalmi tandem lehetővé teszi a nyomásgyakorlást a tagállamokra, hiszen az Európai Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárás jogosságára úgyis rábólint a bíróság. Félkarú óriásokról beszélünk, akik tökéletesen kiegészítik egymást. Az EB jobban ki van szolgáltatva a demokráciának, mivel a szuverenista tagállamok nemzetállambarát tagokat delegálhatnak – ebben az esetben le lehet bénítani a bíróságot. Az Európai Unió Bíróságának egyéni döntései még nem alkotnak jogot, mert szükség van a sorozatos egyéni döntéseken alapuló bizottsági rendeleti javaslat megalkotására is. Ha az EB nem formál javaslatot egy rendelet alkotására, az egyéni döntés csak egyéni jogi döntés marad, és a hatalmi tandem megbomlik.