Afrika 2050 – Időzített bombán ülünk

Demkó Attila írása a Mandiner hetilapban.

Afrika a föld második legnagyobb lakosságú kontinense: 30 millió négyzetkilométeren 1,3 milliárd ember él. De ez csak pillanatkép – szó szerint. A földrész területe természetesen nem fog változni, sőt eltartóképessége a klímaváltozás miatt várhatóan csökken, a lakossága viszont robbanásszerűen nő. A következő három évtizedben a Szaharától délre fekvő országok lakossága meg fog duplázódni, és Észak-Afrika arab országaiban is jelentős lesz a népességnövekedés. Ez nem jóslat: már megszületett az a hatalmas létszámú generáció, amely 2030 és 2040 között újabb nagy népesedési hullámot fog generálni. Így 2050-re a kontinens lakossága 2,5 milliárd fő lesz, jóval több mint háromszorosa Európáénak.

A világ népességnövekedésének a felét Afrika fogja adni. Mindezt úgy, hogy messze a legfejletlenebb és a legszegényebb a földrészek közül. A fekete kontinens jelentős része még az ipari forradalom előtti időben él, amin nem változtat a mobilkommunikáció forradalma. Ahhoz, hogy Afrika 2050-ig stabil tudjon maradni, „harminc év alatt nyolcszázmillió új munkahelyet kellene létrehozni” – mondja Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója. De lehetséges ez? És egyáltalán, miért ilyen szegény ez a része a világnak?

Fekete múlt

Bár Afrika is kitermelt nagy civilizációkat, az emberiség bölcsője évezredek óta hódítók prédája. Nem az európai rabszolga-kereskedelemmel és gyarmatosítással kezdődött a kálvária: a mai bajok gyökere legalább az arab hódításig visszakövethető. Észak-Afrika gyorsan betagozódott az új rendbe, bár Egyiptomban félezer évbe is beletelt a muszlim többség távolról sem békés létrejötte. A Szaharától délre hosszabb ideig tartott, és sokkal pusztítóbb volt a folyamat. Végül az Egyenlítőtől nagyjából ezer kilométerre északra megállt az iszlám előretörése, kivéve Kelet-Afrikát, ahol eljutott egészen Mozambikig. Az áttérést a törzsi vallásokról, illetve Szudán és Etiópia térségében a kereszténységről sokszor az motiválta, hogy így lehetett elkerülni a rabszolgaságot. Az arab rabszolga-kereskedelem ugyanis hatalmas üzlet volt, az európai hatalmak évszázadokkal később csak egy meglévő példát követtek.

A kontinens arab és európai kizsigerelése miatt Afrika népessége évszázadokon át stagnált. Reálisan nem lehet megbecsülni, mekkora a kár, de az USA, Nagy-Britannia, Portugália és Spanyolország vagy éppen az arab világ mai gazdagságában benne van a rabszolga-kereskedelem profitja. A 19. század végén pedig jött Afrika felosztása – túlnyomó részben európai hatalmak között, bár ebben is szerepet vállalt egy arab ország, Egyiptom.

Alig több mint fél évszázad alatt az európai gyarmattartók mély nyomot tudtak hagyni. Az örökség legsúlyosabb része a mesterségesen meghúzott „vonalzóhatárok” rendszere. Ezek figyelmen kívül hagyták az etnikai, a vallási és sokszor a természeti viszonyokat, konfliktusok magvait elültetve. Azért, hogy megszilárdítsák uralmukat, a hódítók nem kevés helyen még élezték is az ellentéteket. Sokszor egy kisebbséget emeltek ki a lakosságból segéderőnek a gyarmati rendszer szolgálatára, amelyet a többség nem véletlenül gyűlölt meg. Ruandában és Burundiban a belga gyarmati uralom csak a tusziknak engedte a magasabb tanulmányokat, és ők kerülhettek be komolyabb hatalmi pozíciókba.