A politikai halálalgebráról

2020. április 29. 19:13

2020. április 29. 19:13
Ókovács Szilveszter

Amit a számokkal művelünk, egy magamfajta inverz matekzseni se bírja viselni. Habár amióta több szám-, mint hangjeggyel dolgozom, igazi „felebarátaim” lettek a számok: úgy tudom őket gyűlölni, mintha tehetnének bármiről. Aztán visszakozok.

Emlékeznek József Attila versére? Nem túl gyakori isteneseinek egyikében rámutat az 1 (azaz az individuum) önző mivoltára, aki külön úton hatványozódna, de önszorzásaival semmire se megy.

Szabó Tímea képviselőt hallgatom. Engedtessék meg – hisz nem politizálok – külső, alaki nézőpont használata is. Nem mindegy, pláne egy Harvadon és Helsinki Bizottság által pallérozott hölgy esetében, milyen hangot milyen frekvencián használ, mekkora volumennel, hol és mikor. Főleg pedig, ha súlyosat állít. Ember embernek hentese és hentesezője nem lehet az Országgyűlésben – általában sem ajánlanám a fékevesztett minősítgetést, de az ősz Kásler Miklósban a felesküdött orvost így legyilkolni (szabótímeásan: vágóhídra vinni) újabb keszonbetegség veszélyét hordozza. A professzor úr ismeretlenségből előbukkanó betegek számára is nyitott főigazgatói ajtaját, önzetlen segítőkészségét volt módom megismerni még bőven Gyurcsány alatt. Úgyhogy a képviselő orvosi és morális értelemben biztos tartozik egy bocsánatkéréssel.

De mondott számokat ugyanúgy. Trianoni utódállamokat is, amelyek magyarjainak a kormány nem átallott maszkot adni… Az adatok tények, a tények makacs dolgok, a dolgok statisztikailag megfoghatók, azok közül pedig a számára megbízhatókat maga az öreg Churchill hamisítja, mint tudjuk. A képviselő elmondja, hol és hányan haltak meg, és nem fűzi hozzá az adott állam lakosságszámát, vagy azt a pőre tényt, hogy relatíve kisebb mortalitás Romániától Iránig úgy is előállhat, ha az exitus okait másképp sorolják. Például Szlovákiában: ha volt más alapbetegsége, hiába hunyt el vírussal, nem oda könyvelik. Szabó Tímeának látnia kellett egy s mást Kabulban és Pakisztánban is, annak a vidéknek az egészségügyét magasabbra értékelné? Vágyná?

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!