Azt mondják, Francis Ford Coppola és Martin Scorsese kifordította a sarkából a világot, mert a filmjeik miatt a rosszfiúknak szurkolunk a jófiúk helyett. Keresztapákkal, zsidó és ír maffiózókkal, egyszóval gyilkosokkal érzünk együtt – a törvény és az igazság képviselői helyett. Valójában nem fordították ki, hiszen Robin Hoodok, Naszreddin hodzsák, Till Eulenspiegelek,
Rózsa Sándorok, Martín Fierrók és Ludas Matyik mindig is léteztek, az ember hol a törvény óvó biztonságára vágyik, hol meg maga is törvényt szeg. (Abba már ne is bonyolódjunk bele, hogy olykor a törvény és az igazság köszönőviszonyban sincsenek.)
Közhely, hogy a sötétség és a világosság harca örök; sem az isteni, sem a sátáni nem győzi le végérvényesen a másikat. Jófiúk és rosszfiúk mindig voltak, mindig lesznek. Már csak azért is, mert a jófiúk – hős királyok, legendás harcosok – olykor rosszfiúkká lesznek, a harctérről hazatérve részeges disznókká, feleségüket verő férjekké, rongy apákká válnak, a rosszfiúk – bukott angyalok, júdások, maffiózók – pedig, ha más viszonyrendszerben, más tükrökben és más ablakokból figyeljük őket, gyakran kiszámítható és megbízható társnak, bajtársnak és barátnak bizonyulnak.