A hatalomról és korlátairól

Magyarországon eléggé elterjedt az a nézet, hogy a mostani kormánynak teljhatalma van, illetve az a baj, hogy pont a Fidesznek van teljhatalma, és nem a baloldalnak. Ez a „teljhatalom” valószínűleg a kommunizmusból öröklődött át az 1990 utáni időkbe, és a mai napig strukturálja az emberek gondolkodását. Az, hogy a baloldalon egyre szélesebb körökben használják a rezsim kifejezést, amikor a demokratikusan megválasztott kormányról van szó, szintén ide vezethető vissza, de ez inkább a szóhasználót minősíti, és tükrözi is a polarizáltság szintjét.

Ebben a kontextusban a politikai közbeszéd és a klasszikus politikatudomány egymástól eltérő irányba mutatnak, és ennek is megvan a hátulütője: amikor gyenge vagy hiányzik a kritikus távolságtartás, akkor egyre nehezebben lehet kiigazodni a közbeszéd bozótjában. Polémiákra ez biztos, hogy alkalmas, viszont félrevezető, ha a hatalom valódi mozgását, működését akarjuk megállapítani. Itt érhető tetten a mítosz-, illetve vágyvezérelt politikai gondolkodás. Dióhéjban, a vágyvezérelt gondolkodás egy csapdából áll: valamit szeretnénk elérni, illetve nem szeretnénk látni, azonban ha az események mégsem úgy alakulnak, akkor saját elképzeléseink szerint leegyszerűsítjük az okozatiságot. Ez eléggé gyakori.

Az egyik legérdekesebb ilyen tévhit a fent említett teljhatalom kérdése. Azok (a többség?), akik teljhatalommal ruházzák fel a kormányt, képtelenek felfogni a nagyon is valós korlátokat, amelyeken belül a kormány mozog. Igen, a mozgástér korlátozott, bár a vágyvezérelteket ez nem érdekli. Miféle korlátokról van itt szó? A magyar politikumot behatároló politikai, szociológiai, jogi és intézményi keretekről. Az egyik ilyen korlát az EU-tagsággal járó szerteágazó szabályrendszer, például az állami támogatást de facto betiltó versenypolitika, illetve a környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági, vegyi stb. szabályozások (szándékosan nem említem a jogállamiságot, és a nyájas olvasó elnézését kérem az apofázisért). Röviden: a magyarországi politizálás nem légüres térben zajlik, hanem egy dinamikus, nem lineáris, gyakran változó, kauzális zuhatagokkal teljes összeurópai kontextusban. Aki ezt kihagyja elemzéséből, az egyből félrevezeti közönségét, illetve belelép a vágyvezérelt, mágikus gondolkodás mocsarába.