Az egy polgár, egy szavazat elv a modern demokráciák egyik alapvetése. De mi van akkor, ha valaki vagyoni helyzetét arra használja, hogy túllépjen ezeken a kereteken? Egy-egy társadalmi ügy felvállalása lehet valódi jószolgálat is, de a filantrópia mai gyakorlata könnyen alááshatja a demokratikus működést.
„[Kimón] pénzt osztogatott a szegényebbeknek, naponként vendégül látta asztalánál a rászoruló athéniakat, az idősebbeknek ruhát adott, és leromboltatta birtoka kerítéseit, hogy fáiról az szedhessen gyümölcsöt, aki akar…”
(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok, Periklész)
Egyszerre üdítő és valahol kiábrándító Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című művét olvasni. Könnyen arra a következtetésre juthatunk, nincs új a nap alatt. Periklész és Kimón politikai harca közben számos olyan mozzanat mutatkozott meg, amely napjaink hasonló küzdelmeit is jellemzi. A kevésbé tehetős Periklész az állami juttatások kiterjesztésével próbálta elnyerni a nép bizalmát – egyebek között színházjegyet osztogatott –, amely vád manapság is gyakran éri a politikusokat. Ellenlábasa, Kimón viszont – vagyonos ember lévén – saját pénzét osztotta szét a nép között, amely stratégia sokáig igen kifizetődőnek bizonyult. Viszont az utóbbi módszer demokráciatorzító hatásáról kevesebb szó esik napjainkban. Pedig virágkorukat élik a különféle jótékonysági szervezetek. Java részük valóban minden érdek nélkül, kis összegű magánadományokból működik.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Elemzésünk a lengyel Alkotmánybíróság múlt heti döntéséről, melyben nemzeti hatáskörben tartotta a bírói kinevezés gyakorlatát.
Miközben az EU-s szervek nem tudtak érdemben fellépni a járvánnyal szemben, a nemzetállamok szerepe jól láthatóan felértékelődött.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
