Csak a nemzetállamok vannak talpon a vidéken

Joób Kristóf és Palkó Attila írása a Mandiner hetilapban.

Kiválóan jellemzi az Európai Unió válságkezelési potenciálját, ahogyan az Európai Tanács elnöke, Charles Michel nyilatkozott a múlt csütörtöki sikertelen uniós csúcs után: „A válság rendkívüli és erős választ kíván.” Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök az euróövezet pénzügyminisztereihez címzett felszólítása sem maradt el sokkal tőle: a tárcavezetők két héten belül álljanak elő egy javaslattal a közös gazdasági válságkezelés ütemezésével kapcsolatban. Még azt is hozzátehette volna, hogy állítsanak fel egy újabb szakbizottságot. Miközben a koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményei egyre nyilvánvalóbbá válnak, és az egyes tagállamok drasztikus rendészeti és közegészségügyi intézkedések mellett komoly élénkítőcsomagokat is bejelentenek, az uniós vezetők képtelenek voltak megállapodni közös pénzügyi támogatásról.

Sok euróövezeti tagállam uniós „koronakötvény” kibocsátását szorgalmazza, amely közös kockázatvállalás révén kedvező hitelhez jutást biztosítana főként a járvány által jobban sújtott és alaphelyzetben is rosszabb államháztartási mutatójú Olaszországnak és Spanyolországnak. A régi törésvonalak azonban, amelyek már a 2008-as pénzügyi válság során is láthatóvá váltak, most hirtelen ismét megmutatkoztak, mondhatni, a papírforma szerint. A kezdeményező olaszokkal, franciákkal és spanyolokkal szemben a „takarékosok ligája”, főleg a németek és a hollandok ragaszkodnak ahhoz, hogy a segélyhitelek nyújtása során alkalmazzák a 2008-as pénzügyi válság során létrehozott Európai Stabilitási Mechanizmus szigorú szabályait.

Kevés kézzelfogható segítség

Az eddigi egyetlen valódi segítséget jelentő uniós szintű intézkedés a tagállamok számára a deficitszabályok enyhítése volt. Ennek értelmében a GDP 3 százalékát meghaladó költségvetési hiány esetén az ilyenkor szokásos eljárást megindítja az EU, de szankciókat nem vezet be, ha kimutatható, hogy a kiadások a járvány miatt ugrottak meg. A jelen helyzetben azonban ez valószínűleg nem lesz elég. Ahogy a Handelsblatt rámutat: a spanyol gazdaság nincs felkészülve a járvány következményeire, Olaszországot pedig egyenesen a gazdasági összeomlás veszélye fenyegeti.

Ennek kivédésére az Európai Központi Bank által meghirdetett kötvényvásárlási program, illetve az Európai Beruházási Bank által a kkv-knak ígért támogatások sem lesznek elegendők. A nagy volumenű, 37 milliárd eurónyi brüsszeli forrás rendelkezésre bocsátása pedig, ellentétben egy magyar ellenzéki EP-képviselő állításával, valójában semmilyen új forrást nem jelent. Ahogyan arra a cseh miniszterelnök, Andrej Babiš, illetve európai parlamenti képviselők is rámutattak, itt csupán annak a fejlesztési forráskeretnek a lehívásáról van szó, amelyet a 2014–2020-as időszakra a tagállamok részére már elkülönítettek.

A nemzeti konzervatívok 2015 óta egyre markánsabban igyekeztek felhívni a figyelmet a globalizáció veszélyeire

Szinte kellemes meglepetésnek is értékelhető a szabadpiaci verseny ideológiáját sokszor észszerűtlen vakbuzgósággal hirdető Európai Bizottság részéről, hogy felszólította a tagállamokat: vessék alá szigorú kontrollnak az összes olyan külföldi befektetőt, aki az egészségügy vagy az ellátásbiztonság szempontjából érzékeny területen működő cégben kíván részesedést szerezni. A német szövetségi kormány ennél egy lépéssel tovább is ment, és a mentőcsomagban lehetővé tette az ilyen módon fenyegetett cégek kényszerű államosítását is.

Nemzetállami szinten van lehetőség hathatós intézkedéseket hozni

Szemben az unió lassú vagy elmaradt válaszaival, a tagállamok viszonylag rövid időn belül nemcsak gazdasági, de jogi eszközökkel is reagáltak a koronavírus-járványra. Az eltelt hónap eseményei feladták a leckét a világ dolgairól gondolkodó vezető elemzőknek is. Ilyen volt például a neves politológus Ivan Krasztev is, aki bár az európai föderális gondolat híve, nem fukarkodott kritikát megfogalmazni az EU-val szemben. Krasztev ugyanis kiemeli, hogy a járvány első heteiben a nemzetállamok és kompetens kormányok iránti állampolgári igény egyértelműen visszatért a köztudatba, és megmutatkozott az uniós szervek tétlensége. Viszont a Sapiens című sikerkönyvében még apolitikus, újabban az izraeli kormányt markánsan kritizáló Yuval Harari szerint például csak nemzetközi összefogással lehet megállítani a járványt. Ennek a felvetésnek – nemzetközi összefogás híján – egyelőre nincs próbája. A globális kérdésekben egyre gyakrabban nyilatkozó Bill Gates a teljes elzárkózás politikáját javasolja, épp a Trump-kormányzat gazdasági fókuszú válságkezelését kritizálva. A magyar származású, hazánkban gyakran megforduló neves geopolitikai elemző, George Friedman pedig arra hívja fel a figyelmet: lehetséges, hogy a társadalmi izoláció az egyetlen járható út, de nem biztos, hogy az emberek hosszú ideig képesek tartani magukat az önkorlátozáshoz.

Isten hozta, realizmus – a nemzeti konzervatívoknak igazuk volt

Bezzeg mi előre szóltunk – mondhatnák most azok a nemzeti konzervatívok, akik folyamatosan, 2015 óta pedig egyre markánsabban igyekeztek felhívni a figyelmet a globalizáció veszélyeire. A globalizáció által kínált számtalan előny azonban eltompította a veszélyérzetet. Az ilyen felismerések vezetnek ahhoz, hogy gyorsan újbóli népszerűségre tegyen szert a realista gondolkodás. Mindennek fényében számba vesszük a járvány eddigi fontos tanulságait, illetve néhány neves elemző ezzel kapcsolatos meglátásait.

1. A nemzetállamok cselekszenek

Régi vita a nemzetközi kapcsolatok elméletében, hogy vajon kik a nemzetközi rendszer elsődleges szereplői. A realista iskola szerint ezek az elsődleges szereplők a (nemzet)államok. A másik, idealista felfogás szerint viszont a világ államai egyre inkább összefonódnak, a nemzetállamok egyre inkább feloldódnak a nemzetek feletti szervezetekben, így hagyományos szerepük idővel elhalványul. Stephen M. Walt, a nemzetközi kapcsolatok harvardi elemzője szerint azonban a járvány egyértelművé tette, hogy a nemzetállamok képesek érdemben fellépni a válság ellen, s a polgárok is tőlük várják a megoldást. A nemzetállamok helyzete azonban közel sem könnyű. Ami eddig sikeres államszervezési stratégiának bizonyult, az lehet most a bukáshoz vezető első lépcsőfok. Jól illusztrálja ezt a dilemmát a hazai politikai és politikatudományi vitákban is gyakran hivatkozott szerzőpáros, Daron Acemoğlu és James A. Robinson legújabb – még bőven járvány előtti – könyvének felvetése, amely szerint a politikai siker a szabadság és a rend közötti keskeny folyosó megtalálásának képessége. A folyosó képzeletbeli középvonala az utóbbi egy hónapban mindenképp a rend irányába tolódott el, hiszen a legtöbb állam alapjogokat valamelyest korlátozó rendkívüli jogrendet vezetett be. Pankaj Mishra, a politikai szerepvállalásairól is ismert indiai író szerint a folyamatok azért is jelentenek vízválasztót, mert a járvány eredményeként átalakulhat a domináns államszervezési modell, azaz új korszak köszönthet be a nemzetközi kapcsolatokban.

2. Belefeledkeztünk a globális gazdasági fellendülésbe

James Pinkerton stanfordi politikatudós a The American Conservative hasábjain megjelent cikkében épp erről ír. Szerinte a globalizáció, a vele járó gazdasági prosperitás és az olcsó kikapcsolódási lehetőségek lényegében elaltatták a világ túlélési ösztöneit, leépültek az egészségügyi önellátáshoz szükséges gazdasági kapacitások, leálltak a védelmi rendszerek. Viszont a globalizáció csak akkor működik jól, ha megy a szekér. Ráadásul a helyzet ennél is rosszabb lehet. A neves történész és hálózatkutató, Niall Ferguson szerint a globalizáció egy addig nem látott méretű hálózatot hozott létre, amelyben a válságok és a fertőzések jóval gyorsabban terjednek, mint korábban. A problémákon tehát azok az államok képesek túllendülni, amelyek a legkevésbé vannak kitéve a globális ellátási láncoknak. Erről ír például Jacob L. Shapiro, a már idézett George Friedman közeli munkatársa, szerinte a járvány bebizonyította, hogy a gyógyszeripar terén minden államnak önellátóvá kell válnia.

3. Le lehet zárni a határokat

A migrációs válság során is neuralgikus kérdés volt a nyitott vagy zárt határok ügye. Az EU határállamait, így Magyarországot is számos nyugati ország kritizálta a déli határzár miatt, majd a válság előrehaladtával ők maguk a schengeni belső határokat zárták le, hol egészében, hol részlegesen. Szintén Ivan Krasztev hívja fel a figyelmet arra, hogy a mostani koronavírus-járvány kirobbanása után fel sem merült, hogy ne lehetne lezárni a határokat. Sőt minden tagállam viszonylag korán meglépte ezt. Elvonatkoztatva a konkrét eseményektől, az ilyen lépések még akár két hónappal ezelőtt is éles kritikát kaptak volna globalista véleményformálóktól. Épp erre mutat rá a magyarul is olvasható Európa furcsa halála című kötet szerzője, Douglas Murray. Úgy látja, a járvány ténye elnyomta azokat a hangokat, amelyek előítéletesnek nevezték a konzervatív nézeteket. Nem, nem rasszizmus lezárni a határokat, és nincs hatással a járványügyi védekezésre az, hogy kínai vírusnak nevezzük a kórokozót vagy nem.

A járvány közepette is a demokrácia ellenségeit keresik
Az EU-ban jelen lévő ideologikus gondolkodásmód a járvány hatására sem tűnt el. A jól bevált demokráciaféltés, például Magyarországgal szemben, mindig jó eszköz lehet arra, hogy elterelje a figyelmet a más területen tapasztalható uniós cselekvésképtelenségről. Radka Maxová, a liberális Újítsuk Meg Európát frakció képviselője nyitotta a sort, amikor a magyar felhatalmazási törvény veszélyeit kezdte el firtatni. Az állampolgári jogi bizottság elnöke, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselője, Juan Fernando López Aguilar pedig feltétlenül szükségesnek érezte, hogy közleményben aggódjon a magyar demokráciáért „a »veszélyhelyzet« meghosszabbítása és a büntető törvénykönyv megváltoztatása” kapcsán. Ezt követően aztán az Európai Bizottság is beszállt a kórusba, és Christian Wigand szóvivő útján kommunikálta „komoly aggodalmait” a felhatalmazási törvény miatt. És bár nem uniós szerv, az Európa Tanács sem maradhatott ki a sorból. A szervezet főtitkára, Marija Pejčinović Burić Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelében nagy valószínűséggel a magyar törvényjavaslat szövegének ismerete nélkül fejezte ki aggodalmait a demokrácia alapelveinek megsértése miatt.

4. Az egészségügy nem üzlet

Úgy tűnik, a neoliberális egészségpolitikai szemlélet is megbukott. A globalizáció gazdaságfilozófiai motorja a neoliberalizmus volt, amely a költséghatékonyság jegyében nemcsak az ellátási láncok elnyújtását katalizálta, hanem például a kórháziágy-számok csökkentését is szorgalmazta. A nyugati államokban az előző évtizedekben ezért jelentősen lefaragták a kórházi férőhelyek számát. Erre a 2000-es évek Magyarországán is volt kísérlet. Adam Gaffney, a Cambridge-i Egyetemen oktató orvosprofesszor szerint viszont azok az országok – így például az Egyesült Államok is –, amelyek doktriner módon követték a neoliberális egészségpolitikai agendát, sokkal kevésbé vannak felkészülve a járvány okozta tömeges megbetegedésekre.

5. Az Európai Bizottság mossa kezeit

A globalizáció zászlóshajóprojektjének nyugodtan tekinthető föderális Európa intézményei alig képesek a cselekvésre. Az EP több hétig nem ülésezett, a bizottság leglátványosabb lépése pedig Von der Leyen kézmosásra tanító videója volt. A cikkben korábban részletesen elemeztük az EU ügyetlenkedéseit, ezért ezen a ponton inkább a következményekre koncentrálunk. A fiatal kora ellenére jelentős publikációs múlttal bíró, föderalizmuskritikus olasz kutató, Francesco Giubilei például arról ír, hogy az EU oly mértékben volt képtelen segítséget nyújtani a járvány által leginkább sújtott Olaszországnak, hogy az olaszok EU-ba vetett bizalma lényegében elpárolgott. Giubilei szerint ha ez így megy tovább, az európai eszme támogatottsága a minimumra csökkenhet.

6. A nagy tagállamok a legkevésbé szolidárisak

Ráadásul az európai gondolatot nem várt helyről kezdték lebontani. Az utóbbi években az EU magállamai számítottak a föderalizmus élharcosainak. Kiderült azonban, hogy ők is pillanatok alatt visszatalálnak saját szűk nemzeti érdekeikhez veszély esetén. Ahogy már fentebb szó esett róla, Hollandia és Németország blokkolták a „koronakötvények” bevezetését, amiért nem kevés kritikát kaptak az olyan EU-párti sajtóorgánumoktól is, mint a Euronews vagy az Euractiv.

A szolidaritás hiánya annyira látványos, hogy még a hazai ellenzék egyes tagjainak is feltűnt. Ungár Péter Facebook-posztban hívta fel rá a figyelmet, hogy kifejezetten perifériaellenes hangok kezdenek megjelenni a nagy tagállamokban. A német köztévé például azért illeti ismételten nacionalista jelzővel a lengyel kormányt, mert az – szinte minden európai országhoz hasonlóan – lezárta a határait, és csak a munkaszerződéses polgárokat engedi át Németországba. Így rengeteg feketén foglalkoztatott ápoló ragadt Lengyelországban, akik most égetően hiányoznak a német ellátórendszerből.

A jogállami aggódás bezzeg örök

Bár a fenti trendek alapján egyértelmű, az EU-nak bőven akadna mozgástere az érdemi cselekvésre – sőt lényegében alig tett bármit –, úgy tűnik, folytatódik az a gyakorlat, hogy az uniós szervek segítség helyett inkább ideológiai alapon kezdik kritizálni a tagállamok válságkezelését, ahogyan azt például Magyarország esetében teszik (lásd keretes írásunkat). Pedig a tét most nem kevés, ha az Európai Unió rosszul teljesít ebben a helyzetben, úgy akár még a jövőjével kapcsolatos legrosszabb forgatókönyvek is valóra válhatnak.

Címlapképen: Gerard Terborch: A münsteri béke ratifikálása (1648). A Münsterben megkötött vesztfáliai béke először definiálta a modern értelemben vett nemzetállami szuverenitást. Fotó: Wikipédia

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.