EP-képviselő: Érthetetlen és indokolatlan, hogy Magyar Péter az RMDSZ-t támadja!

Dömötör Csaba szerint nincs mentség arra, ahogy a Tisza Párt elnöke viselkedett Nagyváradon.

Folytatódik a parlamenti ülésszak, Varju László mentelmi jogának felfüggesztése mellett Handó Tündéről és Polt Péterről is szavazott a törvényhozás. Lapunk ezúttal Oliver B. Szerdahelyit (24, Budapest, egyetemista) bízta meg azzal, hogy tudósítson az Országházból.
Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi a barna ezer árnyalatában tündöklő Magyarországon. Alig ébredtem fel, máris megcsapta az orromat az átható, elviselhetetlen szarszag, emlékeztetve arra, hogy nincs menekvés a posztfasizmus hétköznapi tébolyából. Sebaj, elvtárs, fel a fejjel, előre a forradalmi harc frontján! – mondtam magamnak, és a társadalom radikális megújulásába vetett hitemet mozgósítva kimásztam az ágyból. Reggelire rozskenyérszeleteket pirítottam, és megkentem selymes labnehval, ennek nyugodt elfogyasztásában azonban megakadályozott a szomszéd templomból idehallatszó, fülsértő kolompolás; mi sem természetesebb, hogy ezután egész nap olyan voltam, mint akit agyonvertek.