„Nem voltam egy jurtás csaj”

Tükörtojás mellé néhány szem paradicsom a lugasból, így indul a nap. Házi citromfűszörp. A kutat még csak most fúratja a ház ura, Balázs, állítólag víz is lesz, addig adva van a kötelező napi séta a közeli forráshoz. Télen-nyáron. Kilépünk a régi présház konyhájából a teraszra, felettünk, a pécselyi Hideg-hegy oldalában egy jurta, lankás kert, a ház mögött csüngőhasú malacok, két szabadon kószáló kecske, alattunk a Tihanyi-félsziget és a Balaton totálban, mint valami valótlanul szépre retusált képeslap. Csatlós Regina úgy jár-kel célegyenesbe fordult várandósként is ezen a terepen, mint akinek mondjuk egy nyírségi tanyabokor rögvalóságából elszármazva mindez pusztán könnyed, nyári parasztidill. Öt éve még egy csirke megpucolásába se fogott volna bele, nemhogy kakasvágásba, ma állatokat tart, kertet művel, és vendégeket fogad, akikkel mindezt megosztja. Sőt, országos mozgalmat szervez tudásmegosztó közösséggé olyanok számára, mint ő maga: akik száznyolcvan fokos fordulattal kilépnek a konzumerizmus komfortzónájából, és az önfenntartásra törekvő vidéki élet kalandosabb útját választják.

Ha filmet forgatnának Regináról, az első néhány percben talán olyan látomásszerű képek peregnének, mint a Tears for Fears 1982-es slágere, a Mad World Gary Jules-féle klipjében, a betondzsungel közepén alakzatokba rendeződő, egymást kereső, kapcsolódó emberekkel, aztán a látomás huss, és a dalt felütő csengetés után jönne egy masszív rész a kétezres évek második évtizedének hipszterizálódó Budapestjéről, bulikkal, koncertekkel, rohanva legurított elviteles kávékkal, multicéges „meetingekkel”. Snitt. Úgy a közepénél váltanánk Sean Penn 2007-es kultfilmje, az Út a vadonba hangulatára, Alaszka helyett lenne benne bolíviai kaland vadállatokkal, ázsiai tájak, extrém helyzetek, csak Regina portréfilmje nem egy friss diplomás amerikai srác radikális szociális katapultjáról és magányos ámokfutásáról szólna, hanem egy a hagyományaihoz egyre inkább kötődő, önazonos, fenntartható életre és megtartó közösségre vágyó exmultis középvezető lassú, megfontolt építkezéséről, útkereséséről valahol a magyar vidéken. A végefőcím alatt pedig Eddie Vedder gitártépése helyett Kárpát-medencei népzene szólna, balatoni látképpel.