A név kátyú, vaddisznódagonya, omladék, szerelem – 1.

„Még egy esztendőben sem volt annyi dolga a községi elöljáróságoknak a hófúvások miatt, mint az idén. Ámbár kirendelik az összes községi közmunkaerőt, s nagy fáradsággal járhatóvá teszik a kocsi-, dűlő- és gyalogutakat; de kárbaveszett az összes fáradság, mert újra, meg újra befújja a hó. Szerencsétlen az az ember, a kinek ilyenkor gyalogolnia kell. A hófúvások egyik áldozatául kell felemlíteni Wirth Imre pogányi jómódú molnárt. Tegnap Udvardon vonatra szállott és bement Pécsre; ma aztán a hajnali vonattal visszautazott és Udvardról az apostolok lován akarta megtenni malmáig az utat. Hasig járt a hóban, lábait már-már alig volt képes a mélységes hóból kiemelni, ereje fogyott, s egyszerre csak bekövetkezett, hogy nem volt képes tovább haladni. Arra járó emberek ma reggel 9 óra tájban találták meg az utón hóval elborítva és innét vitték a megdermedt testet malmába. Még él. Úgy akadtak reá, hogy a falusiak messziről azt hitték, hogy valami állat, mely túrja a havat; pedig hát úgy történt, hogy erőtlensége folytán kezeire esett és ezekkel igyekezett magának utat csinálni.”

(Pécsi Figyelő, 1895. január 31.)

„Mágocsi György mit sem sejtve jött a Felsővámház utcán lefelé, amikor a vele szembe jövő Wirth egy boxerrel minden szó és ok nélkül szájba vágta, úgy hogy az ütés következtében az egyik fogsora megingott. Mágocsi előzetesen még csak nem is ismerte Wirthet és ezt csupán a részegségből eredő virtuskodás késztette a verekedésre. A rendőrség Mágocsi feljelentésére megindította az eljárást Wirth ellen s hihető, hogy a büntető bíróság majd oly megérdemelt szigorú büntetéssel fogja sújtani, hogy egyszer és mindenkorra elmegy a kedve az ok nélküli virtuskodástól.”

(Pesti Napló, 1910. február)

A bölcsis nénik arra emlékeznek, hogy Wirth Imre kint feküdt a teraszon a kiságyban, tavaszi tompán szédítő napsütésben, és egy kislány kezét fogta a szomszédos kiságyban, vagy fordítva. A mackós oviban sokat állt a kerítésnél, anyukáját várva. Melindába volt szerelmes, énekelték a Tavaszi szél vizet árasztot. Oda járt iskolába, ahol anyai dédapja volt igazgató. Szünetekben páros sorban kellett keringeni a folyosón, aki kiszédült, mehetett az igazgatóhoz. Wirth Imre az alma mater születésnapján az úttörők pontjaiból kettőt kapott, már az elsőbe belesült: addig jutott, hogy „Az úttörő…” Wirth megszégyenült. Mikor ment hazafelé a ma már csak emlékekben létező térképen, lepergett előtte az élete. Kínjában a Tavaszi szél vizet árasztot dúdolta. G. néni, a harmadikosok tanítója másnap az osztály nótafájának nevezte ki, hiszen hazafelé mindig szerelmesen énekel.