De miért is forradalmi ez? Azért, mert miközben Brüsszelben a „Green Deal” és a különböző klímacélok mentén évek óta gyártják a PowerPoint-prezentációkat és a betarthatatlan direktívákat a lakásállomány zöldítéséről, addig Magyarországon ez a gyakorlatban meg is történik – csak éppen nem úgy, ahogy azt az uniós bürokraták elképzelték. Szalai Piroska a műsorban egy olyan adatot citált, ami feketén-fehéren bizonyítja a magyar modell sikerét:
a 16 év feletti magyar lakosság 35 százaléka él olyan ingatlanban, ahol az elmúlt öt évben energetikai korszerűsítés történt. Ezzel szemben az uniós átlag mindössze 25 százalék.
A különbség oka a tulajdonosi szemléletben keresendő. A Nyugaton favorizált bérleti rendszerben ugyanis senki nem érdekelt a felújításban. A bérlő nem költ más tulajdonára, a befektető pedig nem költ rá, amíg így is ki tudja adni. Ezzel szemben a magyar vidéken a „saját” varázsa működik. Ha a ház az enyém, akkor érdemes leszigetelni, mert az én rezsim csökken, és az én gyerekeimnek lesz melegebb, egészségesebb a lakóhelye. A magyar kormány ezt ismerte fel, amikor a támogatásokat nem intézményeknek, hanem közvetlenül a családoknak adta.
A Falusi CSOK különösen érdekes eleme ennek a történetnek. Panyi Miklós emlékeztetett: ez a konstrukció nemcsak új házak építésére, hanem a meglévő, sokszor rossz állapotú vidéki ingatlanok megvásárlására és azonnali felújítására is lehetőséget ad. Ez a duplacsavar az, ami életet lehelt a kistelepülések ingatlanpiacába. Nem kell új lakóparkokat felhúzni a falu szélén, ha a meglévő, karakteres házakat modernizáljuk.
Brüsszel persze fanyalog. Nekik nem tetszik, hogy a magyar állam a tulajdonszerzést támogatja a bérlés helyett, és nem tetszik a rezsicsökkentés sem, ami szintén védi a családokat. De a tények makacs dolgok: