Középpontban a magyar vállalkozások – évet értékelt a Kamara elnöke

Nagy Elek kiemelte, 2026 végéig 10 ezer vállalkozást ismertnek meg a mesterséges intelligencia (MI) hatékonyságnövelő tulajdonságaival.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról is beszélt a Világgazdaságnak adott interjúban, hogy hosszútávú céljaik eléréséhez erős nemzetközi partnerük is van. Sok mindenben támaszkodhatnak a „sógorokra”. Nagy Elek leszámolt Parragh László utolsó hagyatékával.

Nagyinterjút közölt a Világgazdaság Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével, aki már több mint egy éve vezeti a szervezetet. Nagy Elek leszámolt Parragh László utolsó hagyatékával.

Nagy arra a kérdésre, hogy milyen állapotban vette át a Kamarát, azt felelte, nem teljesen köztudott, hogy a magyar gazdasági kamarai rendszer kétszintű. Van

Az MKIK egyrészt koordinálja a vállalkozókkal közvetlen kapcsolatban álló, a vállalkozóknak szolgáltató területi kamarák működését, másrészt pedig közvetlen kapcsolatban áll a gazdaság kereteit, az üzleti környezetet szabályozó kormányzattal – magyarázta.
Elhangzott, megválasztása előtt a vállalkozók ebből a kettős feladatrendszerből elsősorban a kormányzati kapcsolatokat látták a hírekben, és „ott is legtöbbször egyfajta »elefántcsonttorony« szemlélettel, azaz a vállalkozók mindennapi gondjai elől elzárkózó hozzáállással nyilvánult meg az előző vezetés” – idézte fel.
Nagy Elek ezután azzal folytatta, hogy a gyakorlatilag kétharmados támogatást kapó programjuk mindkét funkciójában – a kormányzati kapcsolatokban és a területi szolgáltatások koordinációjában – alapjaiban javasolta újraszervezni az MKIK működését.
Megválasztásom után ennek érdekében gyorsan munkához láttunk, és egy széles körű átvilágítási folyamatot indítottunk el. Ez az átvilágítás sok megújítandó helyzet feltárása (például digitális nyilvántartási rendszerek és a teljesítménymérés bevezetése, tudásalapú döntéshozatal és egységes belső és külső kommunikáció kialakítása) mellett komoly erősségeket is talált.
Az egyik ilyen alap, amire építkezni tudunk, hogy hatalmas tudás és tapasztalat halmozódott fel a szervezetben, és vannak kiváló szakemberek, akik a megújult vezetői szemlélethez igazodva sokkal nagyobb értéket tudnak nyújtani a vállalkozóknak”
– tekintett előre Nagy Elek.
Az üzletember kérdésre válaszolva azt is elárulta, milyen viszonyban volt elődjével, Parragh Lászlóval. „Magam részéről lezártam a múlt vitáit, a kamara megújítására koncentrálok, és ezt kérem mindenkitől” – felelte.
Valamivel később arról is beszélt, hogy nemcsak szimbolikusan fontos, hanem jelentős költségmegtakarítással is jár, hogy januárban a Bank Centerből egy saját tulajdonú, jó minőségű, de mégis „puritán” irodaházba költöztek. De ugyanilyen szimbolikus, egyben költségracionalizáló gyors döntés volt, hogy
az elnöki Mercedes-Benz limuzint egy vezetőségi kisbuszra cseréltük át, ami már nem az elnök kizárólagos használatában van,
hanem a vezetőség bármely tagjának áll rendelkezésére szolgálati céllal – húzta alá Nagy Elek.
Az interjúból az is kiderült, hogy hosszú távú céljaik eléréséhez erős nemzetközi partnerük is van. „Már budapesti elnökként szoros kapcsolatokat építettem ki az osztrák kamarai vezetéssel, többször jártunk náluk megnézni, hogy ott mi és hogyan működik példaértékűen. A kamarai kampányban sok esetben a képzési rendszerben hoztunk osztrák működő példákat, mint olyat, amiből tanulnunk kell” – sorolta.
„Az MKIK teljesen megújult képzési igazgatósága már el is kezdett dolgozni ennek megvalósításán, de ez is olyan feladat, amely Ausztriában is évtizedek alatt valósult meg, így nálunk is a megújulás második, harmadik ciklusában várható nemzetgazdasági szinten érzékelhető eredmény” – húzta alá Nagy Elek.
Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: BKIK
Ezt is ajánljuk a témában

Nagy Elek kiemelte, 2026 végéig 10 ezer vállalkozást ismertnek meg a mesterséges intelligencia (MI) hatékonyságnövelő tulajdonságaival.
