A Bezzegrománia-lufi után a Bezzeglengyelország-lufi is látványosan kipukkadt

Régi, kedves népi játék a honi progresszív sajtóban a „bezzegelés”. Amikor a magyar kormány gazdaságpolitikáját kell ütni, menetrendszerűen érkeznek a messiások: hol „Bezzegrománia” GDP-adataitól hangos a (körúton belüli) média, hol az észt digitalizáció oltárán áldoznak, mostanság pedig – Donald Tusk visszatérése óta különösen – Varsó lett az új Mekka. A narratíva egyszerű: míg mi, magyarok „elszigetelődtünk” és „lemaradtunk”, addig a lengyel sas szárnyal, Európa új motorja épül, és már a kanyarban előzik Németországot is.

A bökkenő csak az, hogy valóság nagybátyánk, mint oly gyakran, most is kopogtat az ajtón. És ezúttal a lengyel piacgazdaság híres/hírhedt legendája, a liberális ikon, a sokkterápia atyja, Leszek Balcerowicz formájában, az Élet és Irodalomban. A volt jegybankelnök és pénzügyminiszter friss interjúja ugyanis olyan hidegzuhany a Bezzeglengyelország-hívőknek, ami után még a leglelkesebb Tusk-rajongók is kénytelenek lesznek elővenni a számológépet.

Balcerowicz ugyanis kimondta azt, amit a hazai bezzeglengyelországozók oly szívesen hallgatnak el: 

Kezdjük a legfontosabb mítosszal: a lengyel mérettel. Donald Tusk előszeretettel kürtöli világgá, hogy Lengyelország már a világ húsz legnagyobb gazdasága közé tartozik. Balcerowicz erre csak egy fanyar mosollyal válaszol: ez puszta „túlzott propaganda”. Szerinte Varsó nem azért nagy, mert olyan hatékony, hanem egyszerűen azért, mert sokan lakják. A méret nem minőség, a statisztika pedig nem helyettesíti a strukturális reformokat.

Folytassuk a legfájdalmasabb ponttal: a költségvetéssel. Miközben itthon minden tizedszázaléknyi hiánytúllépésnél államcsődöt vizionál a baloldal, Balcerowicz rámutat, hogy Lengyelországban a költségvetési hiány elérte a 7 százalékot. Ez – a professzort idézve – a legmagasabb a fejlett országok között. „Nagyon rossz” – ítélkezik a mester, és hozzáteszi: ez a hiány nem a háborús védekezésre, hanem féktelen szociális osztogatásra megy el. Sőt, Balcerowicz szerint ebben a tekintetben – kapaszkodjanak meg a „szakértő” urak – 

De mi a helyzet a szárnyaló növekedéssel? Balcerowicz itt is kegyetlenül őszinte. Szerinte a lengyel GDP-adatokat az elmúlt években nem a zseniális reformok vagy a brüsszeli szélirány pörgette fel, hanem egy prózaibb tényező: az egymillió ukrán munkavállaló beáramlása. A professzor számításai szerint az ukránok nélkül a lengyel GDP kerek 7 százalékkal lenne alacsonyabb. Ez nem strukturális siker, hanem egy egyszeri demográfiai injekció, ami épp most fogy el, hiszen újabb milliók már nem érkeznek, a meglévők pedig – remélhetőleg – egyszer hazatérnek újjáépíteni országukat. Mi marad utána?

És a csattanó? A politikai (meg)váltógazdaság mítosza. A magyar ellenzék által megváltóként tisztelt Donald Tusk gazdaságpolitikája Balcerowicz olvasatában jottányit sem különbözik a Kaczynski-korszakétól. „Ugyanolyan populisták” – mondja „barátunk”, jelezve, hogy a lengyel politikai elit két nagy tömbje között versenyfutás zajlik abban, ki tud több jóléti ígérettel rátelepedni a költségvetésre, azzal a csavarral, hogy a professzor szerint Tuskék „sikerpropagandát” folytatnak, miközben a gazdaság alapjai rohadnak.

Kiderült, hogy a nagy lengyel menetelés valójában egy gigantikus hitelből és külső munkaerőből finanszírozott padlógáz a betonfal felé. Balcerowicz nem kertel: a lengyel modell falnak megy.

Lehet persze tovább álmodozni Varsó fényéről a sötét pesti szerkesztőségekben, de ha már a lengyel liberalizmus pápája mondja, hogy a király meztelen, akkor talán érdemes lenne a bezzegelés helyett a számok talaján maradni. Mert a végén mindig a valóság nagybátyánk győz – és a valóság most éppen 7 százalékos hiányt és kipukkadó lufit mutat Varsóban.

Lehet utánuk csinálni, csak nem érdemes.

Nyitókép: JANEK SKARZYNSKI / AFP