Figyelmeztetett az IKEA: ha ilyen terméket vettél, azonnal vidd vissza!

A gyártási hiba miatt áramütésveszélyt jelenthetnek a megnevezett termékek.

Repülőrajtot vettek az év első hónapjában az üzletek.
Jelentősen nőtt a boltok forgalma januárban az egy évvel korábbihoz képest. A Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki közlése szerint a kiskereskedelmi forgalom idén januárban 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a karácsonyi bevásárlások miatt magas decemberinél is 2,2 százalékkal magasabb volt a boltok forgalma. Az adatokra reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelte:
repülőrajtot vett januárban a kiskereskedelmi forgalom.
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal többet is tudjanak fogyasztani. Ehhez járul hozzá a teljes foglalkoztatottság, és a 16 hónapja tartó, legutóbb 6,1%-ot kitevő reálbéremelkedés is, amelynek hatására folyamatosan erősödik a lakosság bizalma” – olvasható a minisztérium közleményében. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-bejegyzésében külön kiemelte, az adatok alapján
folyamatosan nő a lakossági bizalom.
A KSH részletes adataiból kiderül:
Ezen belül az élelmiszer jellegű vegyes üzleteké 5,1, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 3,2 százalékkal növekedett.
Az eladások volumene a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 9,7, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 7,8, az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 6,7, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 4,7, a használtcikk-üzletekben 2,9, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 0,3 százalékkal nőtt.
A kiskereskedelem forgalma folyó áron 1477 milliárd forintot ért el, 49 százalékát az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben költötték el az emberek.
A 4,7 százalékos éves alapú növekedés azt mutatja, hogy talán lassanként a forgalombővülés a magyar gazdaságot is segíti majd. A reálbérek érdemi emelkedése tehát meglátszik a fogyasztáson
– reagált a friss adatokra Regős Gábor. A Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza emlékeztetett, „a kérdés sokkal inkább az, hogy ennek mekkora része csapódik le a magyar kiskereskedelemben. 2024-ben azt láttuk, hogy a fogyasztás bővülésének jelentős része a szolgáltatásokhoz, illetve külföldi webshopokhoz, határ menti bevásárlóturizmushoz kapcsolódik, amiből a magyar gazdaság nem profitált.”
a vártnál magasabb infláció a jelek szerint egyelőre nem vetette vissza a forgalmat. A januári dinamikus bővülést ugyanakkor nem az élelmiszerek forgalom húzta
– jelezte Molnár Dániel, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) vezető elemzője. Hozzátette: kedvező, hogy a nem élelmiszer-forgalom növekedése széles bázison nyugszik, szinte minden üzlettípus forgalma nőtt mind éves, mind havi alapon.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila