Idén a SZÉP-kártya digitalizációja és emellett számos olyan intézkedés következik, amivel tovább fejlesztik a szektort. Ezek között bejelentette: ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodákon keresztül fogadja majd a hiteligényeket, és az első hitelprogramok is akkor jelennek meg. Kitért arra, hogy közvetlen járatokról tárgyalnak az Egyesült Államok legnagyobb városai és Budapest között. Ez a gazdasági kapcsolatok és a turizmus miatt is fontos, illetve a két ország közötti vízumszabályozást is könnyíteni tervezik. Ugyancsak tervezik Budapesten a 3 és 4 csillagos hotelek támogatási programjának elindítását. Felidézte: célként tűzték ki 2030-ra a 20 milliós vendégszám elérését.
Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója arról számolt be, hogy a 2024-es rekordévben a belföldi turizmusban
a vendégforgalom 5,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 2 százalékkal nőtt.
A legnépszerűbb gasztronómiai attrakció a Fővám téri nagyvásárcsarnok volt, az éjszakai életben pedig a Gozsdu udvar volt a legvonzóbb. Úgy folytatta: idén 14,2 százalékos GDP-hozzájárulást, a tavalyinál 1,3 millióval több vendéget terveznek elérni és 4,1 millióval több vendégéjszakát.
Elmondta azt is: a 13 fókuszpiacon az idei évre adatalapú stratégiával készültek a kitűzött növekedés eléréséhez. A szervezet turizmusszakmai összefogásra épít, szakmai támogatást nyújt a turizmus szereplőinek információval és adatszolgáltatással, kiterjedt kutatásokkal, marketing megjelenések támogatásával - sorolta.