Vérfagyasztó éjszaka Sydneyben: válogatás nélkül lőtt autókra egy fegyveres

Tizenkilencen megsérültek a lövöldözés során.


Tizenkilencen megsérültek a lövöldözés során.


Az elkövető akár nyolc év börtönt is kaphat.


Elképesztő állapotok uralkodnak Ukrajnában.



Szép dolog a gyors gyaloglás, de a pirosnál figyelni kell!


A kutya gazdája éppen egy rendőrautó mellett várakozott, a pirosnál álló járőrök pedig „észrevették a nő rémült arckifejezését és az ölében szenvedő ebet”, és kérdés nélkül tudták, hogy mit kell tenniük.



Még a felirata is hirdeti az LMBTQ-pártiságot.



Már a büntetését is tudni lehet.



Az egyik kommentelő szerint „szájkosár is kellett volna” az elfogott nőre.


Úgy hajtott be a rendőr a kereszteződésbe, hogy a zöld jelzésen áthaladni szándékozó jármű nem tudta elkerülni kettejük összeütközését.


A járőrök jelzésére a sofőr megállás helyett gyorsított, és elszáguldott a rendőrök mellett.


Halomban álló, megrongált szolgálati autók láthatók a felvételeken.


Travis King az Egyesült Államok hatóságai őrizetébe került.


Két járművet már felgyújtottak a tiltakozók, a csendőrség erősítést küldött a 25 ezer lakosú Elancourt-ba.


Akciófilmekbe illő jelenetek szemtanúi lehettek a Dunakeszi környékén autózok.


A rendőrök elől menekült a részeg sofőr.

