Ilyet eddig csak filmekben láttunk: padlógázos autósüldözés Budapesten (VIDEÓ)

2023. december 20. 14:48

A járőrök jelzésére a sofőr megállás helyett gyorsított, és elszáguldott a rendőrök mellett.

2023. december 20. 14:48

A BRFK XIX. és XVII. kerületi járőrei 2023. december 17-én éjjel közlekedési ellenőrzést végeztek Kispesten, az Üllői úton, amikor nem sokkal éjfél után igazoltatni akartak egy gépkocsit – olvasható a police.hu-n.

A járőrök jelzésére a sofőr megállás helyett gyorsított, és elszáguldott a rendőrök mellett. A beszámoló szerint a járőrök szolgálati autóikhoz rohantak, majd megkülönböztető fény- és hangjelzéssel perceken keresztül követték és próbálták megállásra bírni a sofőrt, aki minden létező szabályt áthágott, hogy megússza az igazoltatást;

az összes piros lámpán áthajtott, az előtte haladókat pedig a záróvonalon áthajtva, a szembejövő forgalmat akadályozva előzte. 

Végül váratlanul lekanyarodott az Árpád utcába, ahonnan azonban már nem tudott tovább hajtani. A rendőrök kipattantak a rendőrautóból, a férfit pedig – aki nem volt hajlandó felszólításukra kiszállni – testi kényszerrel húzták ki a vezetőülésből, majd megbilincselték.

Az autóüldözést itt nézheti vissza:

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunhill67
2023. december 20. 17:33
"testi kényszerrel húzták ki a vezetőülésből, majd megbilincselték."....azért remélhetőleg keze,lába nyaka véletlenül eltörött:))
lájkbajnok
2023. december 20. 17:06 Szerkesztve
PadlógázAS, te szamár.
letsgobrandon-2
2023. december 20. 15:14
Gelgő bicklis csikágója
kailniris
2023. december 20. 15:09
Ejnye, korhatáros, sajna nem nézhetem meg...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!