Putyinék több mint 10 év börtönre ítélték a volt orosz védelmiminiszter-helyettest – a beosztottját sem kímélték

Timur Ivanov védői már jelezték, hogy fellebbezni fognak.


Timur Ivanov védői már jelezték, hogy fellebbezni fognak.


Az orosz elnök humanitárius megfontolásból hozta meg a döntést.


Putyin garantálta, hogy a Kurszkban ragadt ukrán katonák életben maradnak.


A brit kormány szerint dezinformációs propagandát terjesztettek.


A Neue Zürcher Zeitung írása szerint Ukrajna nem tudja visszafoglalni területeit, de nyugati hadászati segítséggel stabilizálni tudja a frontszakaszokat, így az oroszok megállíthatók.


Mindez azért is érdekes, mert például Kína a világ feldolgozóipari termelésének egyharmadát állítja elő, többet, mint a teljes G7-ek együttvéve – írja az Euractiv.


Nagyon jó lenne, ha Ukrajna alkotmánya mellett Oroszország elkezdené olvasni a saját alkotmányát– szögezte le Ruszlan Sztefancsuk.


A szervezők szerint nem szabad összemosni a múltat a jelennel.


A francia elnök szerint „a Nyugat nem hagyhatja Moszkvát győzni”.


A január végén lezuhant gépen 74 ember halt meg, köztük 65 ukrán katona.


Egy magas rangú ukrán tisztviselő szerint Oroszországot hamarosan meghívhatják egy béke-csúcstalálkozóra Ukrajna feltételei szerint.


A hivatalosan Moldovához tartozó, úgynevezett Dnyeszteren túli terület a posztszovjet térség egyik „befagyott konfliktusa”.


A nyugati luxusfegyverrel el vannak látva, közben valószínűleg olyan banális eszközökből fogytak ki, mint a teherautó – no meg az ember – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.


Berepülések, ukrán precíziós tárgyalások, elhúzódó háború. Kis-Benedek József egyetemi tanárral, az MTA doktorával beszélgettünk. Videó!


A háború kezdete óta moratóriumot vezetett be az ukrán kormány.


Amíg ez az arzenál megvan, se a NATO, sem Kína nem fenyegetheti Moszkvát.


Az ügy hátterében egy Moszkva által is aláírt nyilatkozat áll.


Mivé vált Agdam, ahol a háború kitörése előtt még mintegy 37 ezer ember élt?
