Viszlát, sült kolbász: halal ételekre kényszerítik a német gyerekeket

Ezentúl kizárólag a muszlim szabályok szerint főznek egy német iskolában.


Ezentúl kizárólag a muszlim szabályok szerint főznek egy német iskolában.


Az elmúlt két évben harmadszorra emelik a közétkeztetés árát – emlékeztetett a hódmezővásárhelyi Fidesz Facebook-oldalán.


A hatóságok tizenhárom mentőt vezényeltek a helyszínre.


Ismét becsengetnek, valamivel több mint egymillió-kétszázezer általános és középiskolás diák ül vissza a héten a padba.






Négy éve új időszak kezdődött a közétkeztetésben, utánajártunk az eddigi eredményeknek.
