„Sok jó kommunista kis helyen is elfér” – így masírozik Marx, Lenin és Sztálin a Nemzetiben

Már a bemutató előtt politikai viták kereszttüzébe került: a Marx A tőke című munkája nyomán készült előadás pénteken debütált a Nemzeti Színházban.




Már a bemutató előtt politikai viták kereszttüzébe került: a Marx A tőke című munkája nyomán készült előadás pénteken debütált a Nemzeti Színházban.


A nénivé öregedett Geszti meg rappel alá.


Ahogy meghatóan mondta egy interjúban: „Addig akarok élni, amíg libidóm van: érdeklődésem, vágyam, ambícióm.”


A Nemzeti Színház színpadán Vidnyánszky Attila rendezésében megszülető Marxtőkéje nem magyaráz, nem ítélkezik és nem menteget. Tetemre hív. Két részben, valóságrajzként, amelyben nem minden az, aminek látszik.


Gálvölgyinek fontosabb volt Orbánon rúgni egyet (mintha jutalékot kapna érte a Tiszától), mint arra ügyelni, hogy amit mond, az hiteles és pontos legyen. Horváth K. József írása.


„Törni-zúzni tanítanak, de hogy holnap is van nap, az nem számít.”
