Karnyújtásnyira a pokol: az Egyesült Államok „minden erőművet és hidat” megsemmisíthet Iránban

Az amerikai haditengerészet megszállt egy iráni teherszállító hajót is.


Az amerikai haditengerészet megszállt egy iráni teherszállító hajót is.


Ukrajna dróntámadást hajtott végre Oroszország egyik legfontosabb olajexport-központja ellen.


Egykori futballista volt a kapitány.


Egy másik ukrán támadásban pedig drónroncsok hullottak a Kercsi-szoros közelében fekvő Kavkaz kikötő területére.


A belga Pénzügyminisztérium Vám- és Jövedéki Főigazgatóságának vezetője nyilatkozatában felhívta a figyelmet, hogy a bűnözők milyen „kreatívak” tudnak lenni, ha a drog elrejtéséről van szó.


A horvát lap szerint Vojislav Seselj még Szlovéniának is adna horvát területeket.


Egy hatalmas partfalszakasz megépítésével kezdődik a magyar kikötő építése.



Egykori kikötővárosunk, Fiume nem csak a kikötőbakok felirataiban őrzi magyarságát: apró magyar közössége mellett a helyi horvátok is egyre inkább elismerik a „magyar aranykor” örökségét.


Ezzel a lépéssel Konstancát Közép- és Délkelet-Európa piacvezető kikötőjévé tennék.


A Magyar Országos Hajózási Szövetség szóvivője szerint nem kevesebb, hanem épp hogy több kikötőre lenne szükség.


A város vezetése azt ajánlja az autósoknak, ne induljanak gépkocsival Brüsszelbe.








