Ittas vezetésen kapták Majkát a rendőrök

„Egy címeres ökör vagyok” – írta közösségi oldalán az előadó.


„Egy címeres ökör vagyok” – írta közösségi oldalán az előadó.


„Az a hatalom, amely a polgárainak fegyveres leverésére készül, könnyen úgy végezheti mint Rákosi emberei 56-ban, amikor a kandelláberekről lógtak az ávósok” – írja a bukott miniszterelnök-jelölt.


Bár az Ügyészség korábban már megcáfolta azt a feltételezést, hogy elmozdítanák Polt Pétert a helyéről, ez az ellenzéki politikust nem érdekelte.


A sportoló ezúttal nem egy edzőtáborba, hanem a természetbe vonult el.


Amikor egy férfiről sorra mondják el nők, hogy agresszív és erőszakos volt velük, akkor ez különösen bicskanyitogató.


A tanár úr ezzel az eltávolított posztjával végérvényesen kiiratkozott a komolyan vehető közszereplők táborából.


Az egykori demokrata elnökjelölt jól láthatóan nem örült a magyar miniszterelnök amerikai látogatásának.


A balliberális politikus szomorú, hogy Magyarország 2024 második felében az Európai Unió soros elnökeként komoly hatással lehet az uniós politika alakulására.


A csend azért is meglepő, mert közel a kampány véghajrája.



A szent atya nem csak a Közel-Keleten dúló háborús folyamatokra reagált.









