„Jellemtelen szodomiták” – így reagált Ábrahám Róbert az újabb kiszivárgott tiszás hangfelvételre (VIDEÓ)

A Vissza a mederbe oldal által közölt felvételből kiderül, hogy voltak olyan pillanatok, hogy szinte „megerőszakolta” a barátnőjét.


A Vissza a mederbe oldal által közölt felvételből kiderül, hogy voltak olyan pillanatok, hogy szinte „megerőszakolta” a barátnőjét.


Egy nap alatt több mint százezer néző: a Bábel – A formálódó birodalom nem egyszerűen a központosításra törekvő európai vezetők kritikája, felhívja a figyelmet a hagyományos nemzetállamok elpusztíthatatlan voltára is.


Ábrahám Róbert szerint a különböző titkosszolgálatok ennél kisebb dolgokkal is sarokba tudnak szorítani Magyar Péternél nagyobb politikusokat is.


A Tisza Párt elnöke állandóan kompromittáló helyzetekbe keveredik, tehát zsarolható, közben pedig ukránok veszik körül. Ezzel kellene foglalkoznia a „független-objektív” sajtónak – véli Ábrahám Róbert, aki Magyar Péter legújabb botrányáról mondta el a véleményét a Mandinernek.


Ábrahám Róbert a Frizbi legújabb adásában kendőzetlen őszinteséggel beszél az európai identitás válságáról. Az újságíró szerint a keresztény gyökerek tudatos leépítése egy istentelen, „bábelista” birodalom, az Európai Egyesült Államok útját egyengeti, amely felemésztheti a nemzeti szuverenitást és a kulturális örökséget.


Ábrahám Róbert szerint a Tisza mozgalma egy online Tanácsköztársaság, ami a gyűlöletre épül.


A Hotel Lentulai legújabb adásában Ábrahám Róbert nem kifelé támad, hanem befelé. A beszélgetés középpontjában az árulás vádja, a belső konfliktusok és a nyilvános lejáratás kérdése áll – mindaz, amiről a politikai oldalak többsége inkább hallgat.


Botrány, luxus, háború és kimondatlan összefüggések! A Vekkerben Ábrahám Róbert robbantja a bombát a Monaco Hadtest kapcsán: mi zajlik valójában az orosz–ukrán háború mögött, kik mozgatják a szálakat, és miért Monaco a hatalom igazi játszótere?


Ábrahám Róbert a hagyományos újévi jókívánság helyett őszinte elemzést és ébresztőt küldött Európa jelenlegi válságáról.


A miniszterelnök Ábrahám Róbert dokumentumfilmjét méltatta. A film a valóságról szól: a gazdag ukránok fényűzését mutatja be, miközben a szegények a fronton halnak meg.


Nézzétek meg Ábrahám Róbert filmjét, tanulságos.


Ábrahám Róbert és alkotótársai filmjükben bemutatják az ukrajnai háborúhoz vezető utat, és a kétarcú valóságot is.


Ábrahám Róbert bemutatta új dokumentumfilmjét, Monaco Hadtest címmel. Az eseményen a Mandiner is jelen volt.
